2020. december 24., csütörtök

Karácsonyi bonbon válogatás

Idén is belevágtam a karácsonyi bonbonozásba, nem volt nehéz rászánni magam, mert már hiányzott - ha jól emlékszem tavaly karácsonykor gyártottam utoljára. Persze most sem tudtam megállni 6 féle íz alatt, és új rekordot is döntöttem: 350 darabot öntöttem, három nap alatt, 8 hónapos kismamaként - lehet hogy pont ezért lett ilyen sok, mert igazából ketten voltunk a konyhában :).
A szokásos jól bevált ízek mellett újak is születtek, és most kivételesen csoportkép is készült róluk, mert olyan jól néznek ki együtt, és ki tudja, mikor fogok legközelebb ennyi időt eltölteni bonbon készítéssel.

Tehát, az új receptek, amik hamarosan felkerülnek:
A karamellizált fehércsoki kakaóbab törettel - ami már régi kedvenc, mondhatni az alapszett része, csak még bejegyzés nem készült róla, ezt nemsokára pótolom.
Ugyanígy a whiskey-füge íz sem új már, konyakos-fügés bonbon néven fent van egy ideje, de mivel konyakom sosincs itthon, ellentétben a whiskey-vel, legtöbbször abból csinálom, és azzal is nagyon finom.
A sóskaramellás verziót is sokszor csináltam már, most viszont mogyoróvajjal kombináltam, és ebből is egy nagyon finom töltelék lett.
Ami teljesen új, az a szeder-levendula bonbon, fehér csoki burokban. Hihetetlen, mennyire intenzív ízt ad egy kevés kis levendula, mondhatni vigyázni kell vele, nehogy minden mást elnyomjon, a szederrel a színe miatt kombináltam össze, és nagyon jól működnek együtt.
Ezen kívül még kesudiós-marcipános-matcha teás bonbon készült, és persze az elmaradhatatlan tonkababos, ami mindig a legnagyobb kedvenc marad, nem csak az egyszerűsége, de a különleges íze miatt is.


Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok minden kedves követőmnek 😊🎄!

2020. december 6., vasárnap

Sous vide kacsacomb párolt lilakáposztával


Már régóta szerettem volna kipróbálni a sous vide eljárást, ha jól emlékszem valamelyik főzőműsorban hallottam először erről a technológiáról. Azóta volt alkalmam szuvidált húsokat kóstolni, amik a vákuum fóliába zárt ízeknek köszönhetően igazán zamatosak, és tökéletes állagúak maradtak. 
A serpenyőben vagy sütőben sütéstől eltérően itt nem kell félni a hús kiszáradásától vagy megkeményedésétől, hiszen az előfőzés után már csak pár perc alatt megpirítjuk a felületüket. 
A szuvidáláshoz először is szükség van egy vákuumfóliázóra - ezt a nyáron már beszereztem a kertben termett sok-sok gyümölcs lefagyasztása miatt. 
Aztán pár hete a multicooker recepteket böngészve találkoztam olyan géppel, ami szuvidálni is tud… Nekem is van egy ilyen gépem, de mivel régebbi változat, ebből még hiányzik a szuvid funkció, viszont... a sütés fokozaton állítható a hőfok, és a sütési idő is, így vízzel feltöltve lényegében szuvid edényként használható. 
Ezt azonnal ki kellett próbálnom: két szem almát aszalt szilvával megtöltve, fahéjjal megfűszerezve fóliába zártam, és 80 fokos vízben, 2 órán keresztül szuvidáltam, közben a hőfokot maghőmérővel ellenőriztem. A maghőmérő +/-1 fok eltéréssel folyamatosan 80 fokot mutatott, az almából pedig egy nagyon finom, kompót szerű desszert lett, csak sokkal intenzívebb ízzel, mivel nem főttek ki belőle az aromák. 
Innentől jöhettek a húsok, elsőként a kacsacombot teszteltem 8 órán keresztül, 80 fokos vízfürdőben. A végeredményt elég nehéz volt kivárni - talán ez az egyetlen hátránya ennek a módszernek - a sütésre és a kóstolásra már csak másnap került sor, de megérte, mert isteni lett.

Hozzávalók:
- A kacsacombhoz:
  4 db kacsacomb
  olaj
  1 narancs reszelt héja
  1-2 tk. barnacukor
  2-3 gerezd fokhagyma
  só
  friss kakukkfű
- A párolt lilakáposztához:
  1 kisebb fej lilakáposzta
  4 kk. só
  0,5 dl olaj
  2 ek. barnacukor
  2 ek. 10%-os ecet
  1 tk. őrölt kömény

Elkészítés:
A kacsacomb elkészítése:
A kacsacombokat egy kevés olajjal megkenjük, hogy a fűszerek rátapadjanak. Sózzuk, borsozzuk, a reszelt narancshéjat és fokhagymát is rákenjük. 
A befűszerezett combokat a vákuum zacskóba egymás mellé rendezzük, a kakukkfű ágakat is beletesszük, és vákuumozóval lezárjuk. 
A combokat 80 fokos vízfürdőben 8 órán keresztül főzzük.


A zacskókat a vízből kivéve későbbi felhasználás esetén sokkoljuk, vagy kibontjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. 
A sokkolás során a lezárt tasakot jeges vízfürdőbe (fele víz, fele jég) süllyesztjük, és addig hűtjük, amíg a hőmérséklete 5 fok alá nem hűl. Ezt maghőmérővel ellenőrizzük, ha szükséges, a jeget pótoljuk, de jégakkut is használhatunk hozzá. Amikor a tasak lehűlt, fagyasztóba tesszük, vagy hűtőben 0-3 fok között 14 napig tárolhatjuk. 
A combokat 200 fokra előmelegített sütőben 15-20 percen át sütjük, végül még 15 percig pirítjuk grill fokozaton.
A zacskóban összegyűlt zsiros szaftot egy serpenyőben redukáljuk, tálaláskor a combokra locsoljuk. 
Párolt lilakáposztával, krumplipürével tálaljuk. 
A lilakáposzta elkészítése:
A lilakáposztát negyedeljük, a torzsáját kivágjuk, és gyaluval vagy késsel felcsíkozzuk. 
A sóval alaposan elkeverjük, és 20 percre félretesszük. 
Az olajat felmelegítjük, rászórjuk a káposztát a cukorral és a köménnyel. Kicsit lepiritjuk, majd egy kevés vízzel felöntjük, fedő alatt pároljuk kb. 40 percen keresztül, a vizet folyamatosan pótoljuk. A végén az ecetet is belekeverjük, pár perc alatt azzal is megpároljuk.