2016. július 17., vasárnap

Joghurtos-tejfölös harcsaragu cukkinis-sárgarépás muffinnal


A Kifőztük magazin e havi számának fő témája a hal, ami okozott némi fejtörést számomra, ugyanis nem nagyon szoktam halat készíteni. Ötletem sem volt, hogy mit csináljak, ezért munkából hazafelé jövet tettem egy kis kitérőt a Fővám téri Vásárcsarnokba, hogy az ottani halpultot bámulva inspirálódjak. Pár perc nézelődés után megpillantottam egy szép harcsafilét, és már építettem is a receptet köré, gondolatban.
A harcsából végül joghurtos-tejfölös harcsaragu lett, zöldséges muffinnal, a változatosság kedvéért.
A muffint sós formában most próbáltam először, és teljesen meggyőzött, nagyon jól működik köretként, főleg a szaftosabb fogásokhoz érdemes kipróbálni.
A recept a Kifőztük magazin júliusi számában is megtalálható.

Hozzávalók:
- A muffinhoz (12 db-hoz):
  25 dkg liszt
  6 dkg zabpehely
  3 teáskanál sütőpor
  1 teáskanál só
  2 tojás
​​  4 evőkanál olaj
  2 dl tej
  1 közepes cukkini
  3-4 közepes sárgarépa
  friss kakukkfű
  friss oregánó
- A halraguhoz:
  50 dkg afrikai harcsa
  liszt
  olaj
  1-2 szál újhagyma
  1 kis vöröshagyma
  2 gerezd fokhagyma
  3-4 közepes csemegeuborka apróra vágva
  3 dl görög joghurt
  1,5 dl tejföl
  friss kapor
  friss petrezselyemzöld
  frissen facsart citromlé
  só
  frissen őrölt bors

Elkészítés:
Először a muffint készítjük el. A cukkinit és a sárgarépát megpucoljuk, tökgyalun legyaluljuk és besózzuk. A lisztet, a sót, a sütőport, a zabpelyhet összekeverjük, hozzáadjuk a tojást, az olajat és a tejet, végül a reszelt zöldségeket és a fűszereket is belekeverjük. A tésztát sütőpapírral bélelt muffinformába adagoljuk, és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük.
A harcsafilét 2-3 cm-es kockákra vágjuk, sózzuk, és legalább 1/2 órára hűtőbe rakjuk.
A vörös- és fokhagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, az újhagymát felkarikázzuk.
Serpenyőben olajat melegítünk, a vöröshagymát és az újhagymát megfonnyasztjuk rajta, majd a fokhagymát is hozzáadjuk. A lisztben megforgatott halat rádobjuk, és néhány perc alatt megpirítjuk, aprított kaporral és petrezselyemmel fűszerezzük.

A joghurtot és a tejfölt a harcsaraguhoz keverjük, az apróra vágott uborkát is hozzáadjuk. Kis lángon kb. 10 percig rotyogtatjuk, végül sóval, borssal és citromlével ízesítjük. A kész halragut a muffinnal tálaljuk.
























2016. július 2., szombat

Chia magos-rózsavizes málnalekvár


Egyik délután, chia pudingot kanalazva gondolkodtam el rajta, hogy a chia magból lekvárt is lehetne csinálni, mondjuk málnásat. A chia mag ugyanis amellett hogy szuperegészséges - rengeteg vitamint, fehérjét, antioxidánst és omega-3 zsírsavat tartalmaz – zselésítő hatással is bír, saját súlya 1-2-szeresét képes magába szívni a hozzáadott folyadékból. Ez a tulajdonsága alkalmassá teszi sűrítésre, ami a málnalekvár esetében is tökéletesen működött.
A málnát pedig, nemcsak a szezon miatt választottam gyümölcsnek, hanem azért is, mert az átpaszírozott málnához kevert chia magokkal a málnamagok hatását szerettem volna kelteni.
A recept a Kifőztük magazin júniusi számában is megtalálható. 

Hozzávalók:
(35-40 dkg lekvárhoz)
50 dkg friss vagy fagyasztott málna
5 dkg cukor
3 dkg chia mag
½ tk. rózsavíz  

Elkészítés:
A málnát kiolvasztjuk, kimérjük egy serpenyőbe a cukorral együtt. Alacsony fokozaton kb. 5 perc alatt összetottyantjuk.  A tűzről levesszük, és hogy a magoktól megszabaduljunk, átpaszírozzuk.
Kis fokozaton, további 10-15 percen keresztül forraljuk. A tűzről levéve belekeverjük a chia magot, amikor már kicsit hűlt, a rózsavizet is hozzáadjuk.
Még melegen tiszta üvegekbe mérjük, a tetőt rácsavarjuk, és 15 percre fejre állítjuk. Ezután visszafordítjuk, és hagyjuk kihűlni.