2020. november 8., vasárnap

Pulled pork - Mexikói sertés carnitas

A kedvenc tépett hús receptem, elég gyakran elkészítem, most mégis, amikor legutóbb rákerestem itt a blogon, nem találtam… furcsálltam is, de előszedtem az eredeti amerikai receptet, az alapján raktam össze, aztán gyorsan le is fotóztuk, hogy végre felkerüljön. Pár nap múlva, épp a lazac receptet töltöttem fel instagramra, amikor megláttam, mexikói sertés carnitas néven... nem csoda, hogy nem találtam meg. Ha már így alakult, egy frissített verzió következik, új néven, nem tortillába töltve, hanem káposzta salátával, mert így is nagyon finom.

Odavagyok ezért a kajáért, nem csak a látványát, az ízét is imádom, olyannyira, hogy képes vagyok heti négy alkalommal ezt csomagolni magamnak ebédre, a munkahelyre. 
Egyik nagy előnye, hogy három nap múlva is ugyanolyan finom, mint frissen, a másik pedig, hogy bár sokáig készül, nem kell sokat foglalkozni vele. Ezért is szoktam mostanában vendégváró fogásként készíteni, mert amíg sül, van időm mással foglalkozni, például takarítani. A körethez meg nem kell sok energia, csak egy kis darabolás, főleg ha kész tortillalapot használok.
Egyetlen hátránya, hogy nehéz kivárni a 4-5 órás sülési időt, közben pedig elviselni a lakást belengő isteni illatokat.
A recept a Kifőztük magazin októberi számában is szerepelt.

Hozzávalók:
- A húshoz:
  2 kg bőr és csont nélküli sertéslapocka
  1 nagyobb vöröshagyma
  1 jalapeño paprika kimagozva és apróra vágva
  2,5 teáskanál só
  1 teáskanál őrölt fekete bors
  8 gerezd fokhagyma felaprítva
  2 narancs frissen facsart leve (ha nem túl lédúsak, +1 dl víz is mehet bele)
  2-3 evőkanál barna cukor
  1 evőkanál szárított oregánó
  2 teáskanál őrölt római köménymag
  2 evőkanál zsír
- A tálaláshoz:
  tortillalap
  paradicsom
  lilahagyma
  feketebab konzerv
  lime vagy citrom
  friss korianderlevél vagy friss petrezselyemzöld

Elkészítés:
Egy hőálló fedeles edényt vagy jénai tálat kikenünk zsírral. A sertéslapockát sóval és borssal megszórjuk. A cukrot, az oregánót és az édesköményt összekeverjük, a húst ezzel is bedörzsöljük, a tetejét a maradék zsírral megkenjük.
A tálba tesszük, a feldarabolt vöröshagymát, fokhagymát és jalapeño paprikát rászórjuk, a narancslével elkevert vízzel felöntjük. 170 fokra előmelegített sütőben, lefedve 4-5 órát pároljuk, időnként megfordítjuk, meglocsoljuk, és ha szükséges, a folyadékot pótoljuk.
Amikor a hús már megpuhult, két villa segítségével falatnyi darabokra szedjük, és további negyed órát fedő nélkül sütjük.
A tortillákra halmozzuk a lime levével meglocsolt húst, az apróra vágott zöldségeket, a leszűrt fekete babot. Aprított korianderlevéllel megszórva tálaljuk. 


2020. október 25., vasárnap

Füstölt lazac


Lassan véget ér a grillszezon, azért most hétvégén még begyújtottunk a töltényszmókerbe, a jó idő miatt, ami persze elmaradt. A szokásos bbq oldalason kívül lazacot is füstöltünk, ami nagyon jól sikerült, ezért most gyorsan le is írom a receptjét, hogy legközelebb kéznél legyen. 
Fotó is készült róla, bár addigra már besötétedett, a lényeg azért látszik. A fűszerezést nem vittük túlzásba, és pont jó volt így, hogy tisztán érződött a lazac íze, nem is hiányzott róla semmi. A végén egy kis kakukkfüvet azért dobtunk rá, de már nem nagyon vette át az ízét, talán legközelebb még egy kis rozmaringgal próbálkozni fogok.

Hozzávalók:
  1 kg lazac
  juharszirup (vagy méz egy kevés almalével hígítva) a kenéshez
  friss rozmaring vagy kakukkfű
- A nedves páchoz:
  100 g barna cukor
  50 g só
  5 dl hideg víz

Elkészítés:
A halat a pikkelyektől megtisztítjuk.
Egy lazacszelet méretű tálba vagy dobozba kimérjük a hideg vizet, majd feloldjuk benne a cukrot és a sót. A lazacot beletesszük, és legalább 4, de inkább 8 órán keresztül, hűtőszekrényben, lefedve pácoljuk.
Ezután a lazacot szárazra töröljük, és a hűtőbe visszatéve 2-4 órán keresztül száradni hagyjuk, hogy a felszínén fényes réteg képződjön.
A lazacszelet bőrös részét beolajozzuk, az olajozott részével füstölő rácsára fektetjük. Az első órában alacsony, 140-150 F (60-65 C) fok hőmérsékleten füstöljük, hogy megelőzzük a lazac felületén kialakuló fehérje (albumin) kicsapódások kialakulását. 
Egy óra elteltével juharsziruppal bekenjük, és magasabb, kb. 175 F (80 C) fokig emelkedő hőfokon sütjük, fél óránként újra megkenjük.
A lazac akkor készül el, ha a közepe eléri 140-150 F (60-65 C) fokot, ehhez kb. 3 óra szükséges.
Ha nagyobb adagot füstölünk, hűtőben kb. 10 napig, vákuumfóliázva pedig 3 héten keresztül is tárolhatjuk.

2020. október 18., vasárnap

Kovászos tepertős pogácsa




Egy ideje gyűjtögetem a kovászos recepteket, ez a tepertős pogácsa is régóta vár már a sorára, de még így is sikerült beelőznie a kovászos aranygaluskát, sőt, a kovászos kenyeret is. Pedig kovászos kenyeret majdnem minden vasárnap sütök, és a receptjét már fejből tudom - valószínűleg pont ezért nem készült még bejegyzés róla. 
De visszatérve a tepertős pogácsához, egy nagyon jó kis receptet találtam hozzá, finom, ropogós és réteges lett, legközelebb talán csak annyit javítanék rajta, hogy egy kicsit vastagabbra nyújtanám, amitől magasabbra nőne, és sokkal mutatósabb lenne.

Hozzávalók:
- A tésztához:
  50 dkg liszt
  3 dl víz
  20 dkg kovász (110 g kenyérliszt + 
                           30 g teljes kiőrlésű liszt + 
                           30 g anyakovász +
                         110 ml víz)
  5 dkg 20% zsírtartalmú tejföl
  3 dkg só
- A tepertőkrémhez:
  25 dkg tepertő
  5 dkg liszt
- A tetejére:
  1 felvert tojás a kenéshez

Elkészítés:
Előző nap 16-17 óra körül a hűtőben tárolt anyakovászból kiveszünk 30 g-ot, hozzáadjuk a 110 g kenyérlisztet, 30g teljes kiőrlésű lisztet, és a 110 ml vizet. Jól összekeverjük, és folpackkal lefedve a konyhapulton hagyjuk reggelig.
Másnap reggel 9 óra körül kimérjük a lisztet, a vizet, és elkeverjük csak annyira, hogy a liszt ne maradjon szárazon. Folpakkal letakarjuk, és egy órán keresztül állni hagyjuk. Ez az úgynevezett autolízis, ami a tészta gluténszerkezetét erősíti.
Egy óra elteltével a vízzel elkevert liszthez hozzáadjuk a kovászt, a tejfölt, 10 percen keresztül dagasztjuk, végül a sót is belekeverjük, és még 5 percen keresztül dagasztjuk. 
A tésztát kiolajozott kelesztőtálba tesszük. A tepertőt ledaráljuk, és elkeverjük a liszttel. A tésztát 40-60 perces időközönként meghajtogatjuk, az egyes hajtogatások után kinyújtjuk, és megkenjük a tepertőkrém egyharmadával. 
A háromszor meghajtogatott tésztát kinyújtjuk, a tetejét bevagdossuk, kiszaggatjuk, és egy tepsibe rendezzük, konyharuhával letakarva még egy órát pihentetjük. 
A felvert tojással megkenjük a pogácsák tetejét, 180 fokosra előmelegített sütőben kb. fél óra alatt megsütjük.


2020. szeptember 29., kedd

Citromos-levendulás keksz


Már három éve minden nyáron virágzik a kis levendula bokrom, sőt, most egy hete, szeptember végén úgy döntött, hogy másodjára is kinyílik.
A virágokból készített szárított csokrokat eddig csak dekorálásra vagy illatosításra használtam, így mostanra egész sok összegyűlt már, talán itt az ideje, hogy néhányat megegyünk belőlük :).
Elsőre egy levendulás kekszet sütöttem, egy kis citromhéjjal fűszerezve, és azt hiszem egy darabig maradok is ennél a receptnél, mert igazán különleges lett. Talán a levendula kifinomult íze miatt olyan finom, amit nagyon jól kiemel a citrom, minden esetre túlzás nélkül állíthatom, hogy ez lett most a kedvenc kekszünk. 

Hozzávalók:
260 g liszt
230 g hideg vaj
100 g cukor
2 citrom reszelt héja
2-3 ek. levendulavirág
½ tk. só
1 tk. vanília aroma

Elkészítés:
A levendulavirágot a citrom reszelt héjával és egy evőkanálnyi cukorral mozsárban összetörjük.
Késes aprítóval vagy robotgéppel elkeverjük a lisztet, a sót, a vajat, a cukrot, végül a vanília aromát és a citromos-levendulás keveréket is hozzáadjuk.
A tésztát legalább fél órára hűtőbe tesszük.
Lisztezett felületen 0,3-0,5 mm vastagra nyújtjuk és sütipecséttel/pogácsa szaggatóval kiszúrjuk, vagy henger alakúra formázzuk és éles késsel vékonyra szeleteljük. 
Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk a korongokat, és 165 fokosra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a szélük aranybarna nem lesz (kb. 12-14 perc).

2020. július 20., hétfő

Szilvás tarte tatin






Múlt héten ránk szakadt a szilva szezon, nagy örömünkre, már épp ideje volt. Három éve költöztünk kertes házba, és a szilvafánk idén hozott termést először, igaz, most az előző két évet is bepótolta :).
Főztem belőle egy kevés lekvárt, de mivel a ringló nem annyira lekvárnak való, inkább kimagozva lefagyasztottuk a nagy részét, jó lesz majd sütibe vagy levesbe.
Azóta napi szinten készülnek a szilvás fogások, például szilvás gombóc, ami azért kicsit melós volt, de mindenképpen megérte, hiszen ez a legnagyobb kedvenc. Szilvás pite, szilvaleves is lett belőle, szilvás chutney és clafoutis van még tervben az utolsó friss szemekből, remélem a recepteket is lesz időm megosztani. 
Tegnap pedig egy szilvás tarte tatint sütöttem, most kivételesen leveles tésztából, ami legalább olyan finom lett, mint gyúrt tésztából. Réteges és ropogós állagú, talán még finomabb is, ráadásul sokkal gyorsabban elkészült. 

Hozzávalók:
12-15 szem szilva 
500 g leveles tészta
100 g cukor
100 g vaj
őrölt kardamom
1 csipet só

Elkészítés:
A leveles tésztát, ha fagyasztott, kiolvasztjuk.
A szilvákat megmossuk, félbevágjuk és kimagozzuk. 
A kristálycukorhoz 1 evőkanálnyi vizet adunk, és karamellt készítünk belőle. Hozzáadjuk a vajat és a sót, jól elkeverjük. 
Egy 28 cm-es piteforma aljára öntjük a vajas karamellát, és rápakoljuk a félbevágott szilva szemeket. 
A leveles tésztát sütőforma méretűre nyújtjuk (kb 5-8 mm vastagra)  és lefedjük vele a szilvákat, a szélét kicsit visszahajtjuk.
190 fokosra előmelegített sütőben kb. fél óra alatt megsütjük. Ha a piteformánk nem elég mély, érdemes egy üres tepsit alá rakni, hogy a kibuggyanó karamell ne a sütő aljára csepegjen. 
Amikor a tészta már szépen megpirult, kivesszük a sütőből, kb. 5 percet pihentetjük, ha szükséges, leöntjük róla a felesleges levet, és óvatosan egy tányérra borítjuk.

2020. június 7., vasárnap

Epres panna cotta


A múltkori málnás-csokis pohárkrém óta újra felfedeztem a desszert krémeket, mert egyszerűek, gyorsan elkészülnek, jól néznek ki és nagyon finomak. Az egyetlen kihívást a megszilárdulás kivárása jelentheti ezekkel a szép, színes desszertekkel kapcsolatban.
Ezt a panna cotta receptet elsőre eperrel készítettem, amit a következő alkalommal cseresznyére cseréltem, de áfonyával, málnával és szederrel is érdemes lenne kipróbálni. 

Hozzávalók:
- A panna cottához:
  400 ml habtejszín (min. 30%-os)
  250 ml zsíros tej
  4 zselatinlap
  80 g cukor
  1 vaníliarúd magjai vagy vanília aroma
- Az eper szószhoz:
  400 g eper
  50 g cukor
  2 tk. keményítő

Elkészítés:
A zselatin lapokat 10 percre hideg vízbe áztatjuk. 
Az eper szemeket megmossuk fél/negyed darabokra vágjuk.
A tejet, a habtejszínt, a cukrot és a vaníliarudat egy kisebb lábasba öntjük, majd forrásig melegítjük. 
A tűzről levéve hozzáadjuk a kicsavart zselatin lapokat, jól elkeverjük és hagyjuk hűlni.
Fél óra elteltével a vaníliarudat kihalásszuk, és a tejszínes krémet poharakba adagoljuk. A panna cottákat legalább 3 órára (de inkább egy éjszakára) a hűtőbe tesszük.
Az epret a cukorral és a keményítővel közepes fokozaton, kb. 10 perc alatt összeforraljuk. Az eper szószt langyosra hűtjük, és a megszilárdult panna cották tetejére kanalazzuk. 
Az elkészült pohár krémeket hűtőbe tesszük, tálaláskor menta levelekkel díszítjük.




2020. június 1., hétfő

Epres rebarbara krémleves





Elsőre almával készítettem ezt a rebarbara krémlevest, ami almalevesnek indult, de az arányokat tekintve végül rebarbara lett.
A szokásos almalevesemet szerettem volna feldobni valamivel, amitől kicsit különlegesebb lesz, és ehhez pont megfelelt a fagyasztóban talált rebarbara kesernyés íze. Az almához is jól passzolt, az eperhez meg főleg.

Hozzávalók:
400 g rebarbara
200 g eper vagy 2 nagyobb alma
5 ek. cukor
1 tk. só
2 dl tejszín

Elkészítés:
A rebarbarát megmossuk és 1-2 cm-es darabokra vágjuk. Egy fazékba rakjuk, felöntjük 7,5 dl vízzel, hozzáadjuk a cukrot és a sót, lefedve főzzük.
Amikor a rebarbara már szétfőtt, leturmixoljuk az eperrel együtt.
A tejszínnel felöntjük és kicsit összeforraljuk.
Hidegen, apróra vágott eperrel megszórva tálaljuk.
Ha eper helyett almával készítjük, az összeturmixolt rebarbara krémlevesbe beleszórjuk a kis kockára vágott almát, alacsony fokozaton pár perc alatt puhára főzzük, végül a tejszínt is hozzáöntjük.

2020. május 24., vasárnap

Pizzatészta és paradicsomszósz



A sokadik pizza recept, mert még mindig keres(t)em az igazit. Próbálkozásaim során arra jutottam, hogy a liszten kívül a kelesztési idő, ami sokat számít, minél hosszabb, annál jobb. Múltkor kovásszal készítettem egy adagot, ami nagyon jól sikerült, miután 12 órát pihent konyhapulton. Most viszont szárított élesztővel kevertem be a tésztát, ami visszalépésének tűnhet, de ugyanolyan jó lett - ha nem jobb - mint a kovászos verzió, 24 órás kelesztéssel. Nem csak hólyagos, de ropogós is lett ez a tészta. 
Tény, hogy előre kell gondolkodni, és kell némi lelki erő a recept végig olvasásához illetve a folyamatok végig asszisztálásához, de megéri, ha van időnk a végeredményt kivárni. És ha már belekezdünk, érdemes nagyobb adagot bekeverni, hogy le lehessen fagyasztani belőle, mert jó pár órával sütés előtt kiolvasztva majdnem ugyanolyan finom pizzát lehet belőle sütni.
Pizza szósznak egy egyszerű, paradicsom szósz receptet szoktam készíteni, ami ha megmarad, egy kis chili paprikával gazdagítva másnap tökéletes arrabiata feltét lehet a pennére vagy spagettire.

Hozzávalók:

- A tésztához:
  (6db 250 g-os pizzához)
  pizzaliszt - 100% - 825 g
  víz - 65% - 635 g
  só - 2% - 16.5 g
  szárított élesztő - 0.05% - 0.41 g vagy friss élesztő - 0.15% - 1.25 g

- A paradicsomszószhoz:
  800 g hámozott paradicsom konzerv
  1 vöröshagyma
  3 gerezd fokhagyma
  1 tk. vörösborecet vagy balzsamecet
  1 tk. cukor
  2 ek. olívaolaj
  só, bors
  bazsalikom, oregánó

- A tálaláshoz:
  rukkola

Elkészítés:

0:00 - Tészta összekeverése (péntek 18:00)
A só kivételével az összes hozzávalót kimérjük a dagasztógép üstjébe. 15 percen keresztül dagasztjuk, a sót csak a végén adjuk hozzá. Az összedolgozott tésztát egy kiolajozott dagasztótálba tesszük.

0:30 - Hajtogatás 1. (18:30)
A tészta egyik részét olajos vagy vizes kézzel megfogjuk, és a szélét a közepére hajtjuk, közben körbe forgatjuk, amíg egy feszesebb gombócot nem kapunk. Lásd.: video

1:00 - Hajtogatás 2. (19:00) 

1:30 - Hajtogatás 3. (19:30)

2:00 - Hajtogatás 4. (20:00)

Az utolsó esti hajtogatást követően egész éjszaka a dagasztótálban hagyjuk kelni.

12:00 - Hajtogatás 5. (szombat 8:00)
A megkelt tésztát kiolajozott deszkára borítjuk, még egyszer áthajtogatjuk, majd 15 percig pihentetjük.

12:15 - 6 részre osztás (8:15)
A tésztát egy spatulával vagy éles késsel 6 egyforma részre osztjuk.

12:30 - Tésztalabdák formázása (8:30)
A hat részre osztott tésztákat gömbölyűre formázzuk az előző hajtogatási módszerhez hasonlóan: a gombócokat egyesével a tenyerembe veszem, a szélét a közepe felé húzom, miközben forgatom is a tésztát a kezemben, addig, amig feszes nem lesz.
Egy nagyobb tálcát kiolajozunk, erre rakjuk a beolajozott tészta gombócokat, egymástól minél távolabb.
Folpakkal letakarjuk, és legalább 12 órára állni hagyjuk a konyhapulton. Ha van rá lehetőség, még 6 órával tovább kelesszük.

24:00 Pizza formázása (20:00)
A tészta gombócok mostanra már összenőttek, ezért egyesével, a soron következőt egy kés/spatula segitségével elválasztjuk a többitől, óvatosan átemeljük egy lisztezett felületre. A tészta mindkét oldalát alaposan belisztezzük, és óvatosan alányúlva pizza formájúra húzzuk, úgy, hogy a szélén egy vastagabb peremet hagyunk. 
A szintén belisztezett sütőlapátra helyezzük, a paradicsomszósszal vékonyan megkenjük, és rápakoljuk a feltéteket, és egy gyors mozdulattal a sütőtérbe csúsztatjuk.

24:15 Sütés (20:15)
Ha van rá lehetőségünk, kemencében sütjük, minél magasabb hőfokon, az olaszoknál ez 450 fokot jelent (nálam 350 fokon, 5-6 perc alatt készültek el).
Sütőben a legmagasabb hőfokon, lehetőség szerint sütőkövet használva (a sütőkövet a sütővel együtt fél órán keresztül előmelegítve) sütjük.

Pizzaszósz
Egy serpenyőben olívaolajat melegítünk, beleszórjuk az apróra vágott vöröshagymát, és üvegesre pirítjuk. A felaprított fokhagymát, balzsamecetet és a cukrot is hozzáadjuk, kicsit megkaramellizáljuk. 
Felöntjük a hámozott paradicsom konzervvel, sóval, borssal, esetleg oregánóval és bazsalikommal ízesítjük. Kis fokozaton, lefedve, időnként megkeverve, 45 percig főzzük.

2020. május 13., szerda

Epres joghurttorta

Nagy örömömre a napokban egy pár kiló édes, hazai epret kaptam ajándékba, így elmondhatom, hogy számomra hivatalosan is megkezdődött az idei eperszezon :)!
Első körben joghurttortát készítettem belőle, egy régi, jól bevált recept alapján, amit már régóta szerettem volna leírni. A korábbiaktól eltérően most nem eper ízű joghurtból, hanem leturmixolt eperrel ízesített görög joghurtból kevertem ki. Aránylag nem sok epret raktam bele, mégis annyira intenzíven gyümölcsös íze lett, hogy legközelebb is így fogom csinálni. Az állagát is sikerült jól eltalálni, nagyon könnyű, habos, remegős lett, mondhatni épphogy összeállt (utólag már nem is értem, hogy sikerült egyben kiborítani a formából).
Eredetileg szerettem volna még egy eper öntettel feldobni, amit aztán lusta voltam megfőzni - ha ezt előre tudom, eper darabokat szórtam volna még bele, így viszont csak mellé ettük a friss eperszemeket.

Hozzávalók:
400 g görög joghurt
150 g cukor
1 vaníliás cukor
6 lapzselatin
3 dl habtejszín
200 g eper

Elkészítés:
A lapzselatint 10 percre hideg vízbe áztatjuk. 
Az epret megmossuk és leturmixoljuk.
A görög joghurtot elkeverjük a cukorral, hozzáöntjük a leturmixolt epret és összeforraljuk. A kicsavart zselatin lapokat belekeverjük és hagyjuk kihűlni.
A tejszínből kemény habot verünk, és a kihűtött joghurtos keverékhez adjuk. Formába öntjük és a hűtőben 4-5 órát pihentetjük.




2020. április 30., csütörtök

Málnás-csokoládés pohárkrém



Egy hosszabb szünet után, de visszatérőben vagyok, talán most tényleg... 
Igazából csak egy kisebb kihagyást terveztem, a ház vásárlás/költözés miatt, ami akkoriban az összes szabadidőmet felemésztette. Aztán a minap igencsak meglepődtem, amikor megláttam, hogy már három éve nem posztoltam... hihetetlen, hogy elrepült ez a pár év. Időnként a barátaim megjegyezték, hogy milyen régen írtam már a blogra, kérdezték, mikor lesz új recept... aztán most felbukkant egy rakás új követő is a semmiből. Először nem értettem, miért, és miért most, aztán rájöttem, hogy a vírus miatti karantén lehet az oka, hogy az otthoni főzés ennyire népszerű lett.
És ha már így alakult, talán itt az ideje, hogy végre lejegyezzem az elmúlt évek során kipróbált, új receptek közül a legjobbakat. Például a kemencében sült, kovászos kenyeret, pizzát, kalácsot, csülköt, vagy a grill, bbq smokerben füstölt oldalast, tépett húst, pisztrángot... 
Most viszont jöjjön egy egyszerű desszert – mert még mindig ez a kedvenc kategóriám – és ha már itt a málna szezon, legyen ez egy málnás pohárkrém, amit csak összekeverek, és kész :). 

Hozzávalók:
(3 pohárhoz)
- A málnás mousse-hoz:
  35 dkg málna
  7 dkg cukor
  1 dkg zselatinpor
  1 evőkanál rózsavíz
  3 dl habtejszín
- A csokoládés mousse-hoz:
  1 dl tej
  2 tojássárgája
  4 g zselatinpor
  10 dkg étcsokoládé
  10 dkg tejcsokoládé
  2 dl habtejszín
- A díszítéshez:
  néhány szem málna
  menta- vagy citromfűlevél


Elkészítés:
Muffintepsi 3 mélyedésébe alufóliát gyűrünk, és ferdén döntve belenyomjuk a poharakat. 
A málnát a cukorral kisebb lábasban 10 percig forraljuk, majd szűrőn átpasszírozzuk. A zselatint kevés vízben feloldjuk, a málnapürét és a rózsavizet hozzáadjuk, állandó kevergetés mellett forrásig melegítjük, majd a tűzről levéve kihűtjük. 
A habbá vert tejszínt hozzákeverjük. 
A poharakat félig töltjük a tejszínes málnakrémmel, és a muffinformával együtt a hűtőbe rakjuk, hagyjuk megdermedni. 
A csokoládémousse-hoz a tojássárgáját elkeverjük a tejjel, és alacsony fokozaton, folyamatos kevergetés mellett besűrítjük. Közben a hőmérsékletet maghőmérővel ellenőrizzük – a hőfokot 75-80 fok alatt tartjuk. Amikor a tojásos krém már bevonja a fakanalat, a tűzről lehúzzuk, és hozzáöntjük a kevés vízzel elkevert zselatint. 
Állandó kevergetés mellett forrásig melegítjük, majd a tűzről levéve feloldjuk benne az apróra vágott csokoládét, és egyneművé dolgozzuk. 
A kihűlt csokoládékrémhez keverjük a felvert tejszínt, és a megszilárdult málnakrém mellé, a talpukra állított poharakba öntjük, majd hűtőbe rakjuk megszilárdulni. Málnával és mentával díszítve tálaljuk.