2014. május 5., hétfő

Eper-vodka koktél

































Valahogy úgy alakult, hogy eddig nem osztottam meg egyetlen koktél receptet sem, de ez mostantól nem így lesz :)! Pont jókor jött a felismerés, mert lassan itt a nyár, a meleg, a sütögetések, és ilyenkor nincs is jobb egy hűsítő koktélnél, ráadásul mindenki szereti, szóval nem lehet vele melléfogni. Néhány alap változatot szoktunk készíteni, de újakat is szeretnék kipróbálni, mint például a mostani epreset, ha már egyszer beindult az eperszezon!
Az epres bonbonok után kutatva akadtam erre az isteni Epres-vodkás frissítő receptre, annyira jól nézett ki, hogy egyből el is dőlt a szombat esti alkohol sorsa...
Ja, és ha már koktél, van itt egy kis ünnepelni való is, hiszen tegnap megérkezett az 500. követő a facebook oldalamra, amit ez úton is szeretnék megköszönni minden kedves olvasómnak :)!

Hozzávalók:
600 g eper
600 ml víz
250 g cukor
200 ml frissen facsart citromlé
300 ml vodka
1 marék fodormenta

Elkészítés:
A cukrot állandó kevergetés mellett felolvasztom a vízben, hozzákeverem a mentaleveleket is és felforralom az egészet.
Amíg a cukorszirupot hűtöm, az epret megmosom és összeturmixolom, hozzáadom a citromlevet és a vodkát is.
A cukorszirupot az eperturmixhoz szűröm, és alaposan elkeverem.
Az eperkoktélt steril üvegbe öntöm és lehűtöm. Hűtőben tárolva kb. 8 hétig eláll. 



2014. május 2., péntek

Epres-robbanós cukorkás bonbon

































Mostanában, ha ajándékról van szó, bonbonos cuccokat kapok a barátaimtól, nagyon izgalmas dolgokkal szoktak meglepni :). Legutóbb robbanós cukorkát kaptam – zseniális ötlet – máris azon gondolkoztam, hogy vajon a cukorkát a robbanásveszély miatt a tölteléktől el kell-e majd zárni… Mint kiderült, az aggodalmam jogos volt, a robbanós cukorka levegővel/nedvességgel nem érintkezhet, ezért külön csokiburokba kell elkülöníteni. 
E miatt egy kicsit macerásabb elkészíteni, de érdemes, mert gyerekeknek igazi különlegesség lehet, felnőtteknek pedig, egy kis nosztalgia :).
Ami még a bonbonnal kapcsolatban foglalkoztatott, hogy vajon mitől robban a robbanós cukorka?! Csodálom, hogy ennek korábban még nem néztem utána, a válasz mindenesetre, a szén-dioxid. A gyártás során a megolvasztott cukorba nagy nyomáson szén-dioxidot adagolnak, majd amikor a cukor megszilárdul, buborékokban magába zárja a gázt. Amikor a cukor nedvesség hatására megolvad, a buborékok szétpukkadnak. Ennyire egyszerű :).

Hozzávalók:
(32 darabhoz)
  robbanós cukorka
- Az epertöltelékhez:
  150 g eper
  1 ek. méz
- A burokhoz:
  300 g fehér csoki
  liofilizált eper vagy málna

Elkészítés:
Az eperpürével kezdem: megmosom, megpucolom és összeturmixolom az epret.
Az eperturmixot egy kisebb lábasba öntöm, hozzáadom a mézet, és alacsony hőmérsékleten addig forralom, amíg jó sűrű nem lesz. Közben élvezem az egész konyhát belengő, fantasztikus eper illatot :)!
Amíg az eperpüré hűl, elkészítem a liofilizált málnával márványozott fehércsoki burkot. A liofilizált málnadarabokból egy zacskóba kb. 2-3 teáskanálnyit teszek, amit a húsklopfoló sima részével jól összetörök.
Kb. 30 grammnyi fehér csokit megolvasztok és temperálok, és a málnaporral egyneműre keverem. A rózsaszínű csokiból vékony csíkokat csurgatok a polikarbonát formába, és ecsettel vagy az ujjammal szétkenem, hogy foltokat kapjak.
Amíg a rózsaszín minta megszilárdul, temperálom a fehér csokit, majd elkészítem a bonbon hüvelyeket és hűtőbe teszem egy 10 percre, hogy megszilárduljon.
Ezután a bonbonhüvelyekbe egy-egy késhegynyi robbanós cukorkát adagolok, amit a 31 fokosra újramelegített fehércsokival légmentesen lezárok. Erre azért van szükség, mert különben az epermassza nedvességtartalmától idő előtt felrobbannának a cukorkák.
A formát ismét hűtőbe teszem, hogy a fehércsoki réteg megszilárduljon, majd az eperkrémet is a csoki hüvelyekbe adagolom, ügyelve arra, hogy maradjon hely a lezárásnak.
Az maradék fehér csokit újratemperálom, majd lezárom a bonbonokat. Hűtés után kifordítom a formából a kész bonbonokat.

2014. április 26., szombat

Medvehagymás-sajtkrémes rúd



Talán ez lesz az utolsó medvehagymás bejegyzésem az idén, ami egy nagyon egyszerű és gyorsan elkészíthető sajtos rúdról szól. Valószínűleg ezért is lett nálunk nagy kedvenc, mert gyors, finom, és jól illik a bor mellé :).
Érdemes a konyhát felkeresni és egy negyed órát rászánni, mert sokkal ízletesebb rágcsálnivalót készíthetünk saját kezűleg, mint egy zacskó chips, vagy egy tál pattogatott kukorica…

Hozzávalók:
1 csomag fagyasztott leveles tészta
100 g tömlős sajtkrém
fél csokor medvehagyma
só, bors

Elkészítés:
A leveles tésztát lisztezett deszkára teszem, és hagyom kiolvadni.
A medvehagymát megmosom és apróra vágom.
A leveles tésztát 2-3 mm vékonyra nyújtom, majd az egyik felét megkenem a sajtkrémmel, megszórom a medvehagymával és sóval, borssal ízesítem.
A tészta üres oldalát ráhajtom a sajtkrémmel megkent részre, sodrófával kicsit még nyújtok rajta, majd derelye vágóval vékony csíkokra vágom.
Sütőpapírral kibélelt tepsibe teszem a rudakat úgy, hogy mielőtt elhelyezem, párat csavarok rajtuk.
200 fokra (gázsütő 4-es fokozat) előmelegített sütőben 10-12 perc alatt ropogósra sütöm. 

2014. április 19., szombat

Medvehagymás tojáskrémmel töltött húsvéti tojások

































Egy nagyon mutatós, ünnepi asztalra való húsvéti köretet szeretnék megosztani veletek a húsvéti készülődés utolsó pillanataiban, talán még holnap elkészülhet :).
Sokat nem is fűznék ehhez az egyszerű tojáskrémhez, a látvány magáért beszél, ezért tetszett meg ez a recept :).
Mert évente egyszer érdemes a főtt tojással egy kicsit többet bajlódni, hogy különlegesebb legyen a végeredmény.
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok mindenkinek!

Hozzávalók:
- A tojáskrémhez:
  9 tojás
  1 ek. apróra vágott medvehagyma vagy snidling vagy metélőhagyma
  1/2 csésze tejföl  vagy görög joghurt
  1-2 tk. mustár
  1/2 tk. só
  bors
  egy kevés friss citromlé
- A kék festékhez:
  2 csésze apróra vágott vörös káposzta
  1/2 csésze víz
  1 ek. ecet
  1 tk. só
  1 tk. szódabikarbóna
- A piros festékhez:
  1 csésze apróra vágott cékla
  2 csésze víz
  1 ek. ecet
  1 tk. só
- A sárga festékhez:
  1 ek. őrölt kurkuma
  2 csésze víz
  1 ek. ecet
  1 tk. só

Elkészítés:
A festőfolyadékok elkészítésével kezdem: 3 kisebb méretű lábasban 2-2 csésze vizet forralok, az egyikhez hozzáadom a vörös káposztát, a másikhoz a céklát, a harmadikhoz pedig az őrölt kurkumát. 20-30 percig fedő alatt, lassú fokozaton forralom, majd leszűröm a színes leveket.
A sárga és a piros folyadékhoz hozzákeverem az ecetet és a sót, a lilához ezen felül szódabikarbónát is adok, ettől fog bekékülni.
A tojásokat kb. 12 perc alatt keményre főzöm, majd jeges vízbe szedem és nagyon óvatosan meghámozom őket.  Minden festő lébe 3-3 főtt tojást rakok, és 1-2 órán keresztül áztatom, amíg el nem érik a megfelelő színárnyalatot.    
Miután a tojások szép színesek lettek, kettévágom őket, és a tojássárgákat egy tálba kanalazom, hozzáadom a tejfölt, a mustárt és a metélőhagymát. Villával jól összedolgozom a krémet, sóval, borssal és kevés citromlével ízesítem.
A tojáskrémet habzsákba adagolom és megtöltöm vele a félbe vágott, színes tojásokat. Apróra vágott metélőhagymával megszórva tálatom. 

2014. április 11., péntek

Ricottás-sonkás pappardelle bazsalikommal

































Donna Hay receptje alapján készítettem el ezt az ízletes tésztaételt. Eredetileg prosciutto sonkát használt hozzá, nálam viszont a hasonló jellegű, füstölt házi sonkából készült, ami tökéletesen passzol a ricotta és bazsalikom ízvilágához. A tetején tálalt tojás csak ráadás, nagyon jól mutat, ahogyan a lágyra főzött sárgája ráfolyik az egészre, igazából ezért tetszett meg ez az étel :).
Pappardelle tésztát is sikerült beszereznem hozzá, ami lényegében egy vastagabb széles metélt, rusztikusabb fogásokhoz illik. Korábban még nem ettem ilyet, de nagyon megtetszett. Mostanában kaptam rá a tésztafélék variálásra, pontosabban csak megpróbálom beszerezni, amit a receptben írnak, és nem helyettesítem az otthon meglévő, teszem azt szarvacska tésztával. Mert nem véletlen, hogy az olaszok közel 350(!) féle száraztésztát különböztetnek meg, amelyek igazodnak a különféle alapanyagokból készített, változatos sűrűségű és állagú feltétekhez.

Hozzávalók:
400-500 g pappardelle tészta
1 ek. olívaolaj
4 gerezd fokhagyma
300 ml főzőtejszín
40g reszelt parmezán + a tálaláshoz
180 g prosciutto sonka vagy házi sonka
200 g ricotta
2 marék bazsalikom + a tálaláshoz
só, bors
4 tojás 

Elkészítés:
A tojással kezdem. Pár napja a Chili & Vanília blogon találtam egy egyszerű, jó módszert a buggyantáshoz; nem kell hozzá vákuum, ecet és örvény se, mégis tökéletesen működik. Egy mélyebb serpenyőben egy kevés vizet melegítek, kb. annyit, hogy majd ellepje a tojásokat. Amikor a víz már gyöngyözni kezd, a hőfokot alacsonyra veszem, és nagyon óvatosan, egy kisebb tálkából egyesével a vízbe pottyantom a tojásokat. Nem nyúlok hozzájuk, hagyom, hogy szépen megfőljenek. 3-4 perc múlva a tojásokat egy szélesebb szűrőkanállal óvatosan, egyesével kiszedem. 
A tésztát egy nagy fazék, forrásban lévő, sós vízben 7-8 perc alatt megfőzöm.
A fokhagymát, az olívaolajat egy serpenyőben felmelegítem, és fél perc alatt megpirítom benne a vékony szeletekre vágott fokhagymát. Belekeverem a tejszínt és a ricottát, simára keverem és egy percen keresztül forralom. Hozzáadom a vékonyra vágott sonkát, a bazsalikomot és a parmezánt, sóval, borssal ízesítem, végül a tésztát is beleforgatom.
A tojásokat lecsepegtetem, majd tálaláskor a tészta tetejére teszem, megszórom reszelt parmezánnal és bazsalikommal díszítem. 


2014. április 9., szerda

Vörösboros-diós bonbon aszalt sárgabarackkal

































Nagymamám 74. születésnapjára készítettem el először ezt a klasszikus, hagyományos ízű bonbont. 
A dióra építettem a tölteléket, mert a nagymamák az efféle egyszerű alapanyagokat kedvelik, de azért még keresetem hozzá valamit, amitől kicsit különlegesebb lesz, már csak az ünnepi alkalom miatt is. 
Petránál meg is találtam a megfelelő receptet, és a különleges összetevőt, vörösbor formájában, ami igazán harmonizál a dió és az aszalt sárgabarack ízével.  
Még egy technológiai részletre szeretnék kitérni ezzel a bonbonnal kapcsolatosan, a bonbon formát illetően. Első alkalommal használtam szilikon formát, és azóta már többfélét is kipróbáltam, de sajnos nem váltak be. Az alábbi problémáim akadtak vele:
1. a bonbonoknak nem lesz olyan szép fénye, mint a polikarbonátban. Állítólag van olyan forma, amire ez nem igaz, az enyémek sajnos nem ilyenek.
2. néhány formából esélytelen épségben kiszedni a bonbonokat, és igazán elszomorító egy tucat törött bonbon látványa, még akkor is, ha finomak maradnak :(.
3. a csokiburok készítésnél a szilikon forma esetében is a polikarbonátos módszert alkalmazom - felöntöm csurig csokival, majd a konyhapultnak ütögetem, hogy a csokiban lévő légbuborékok távozzanak - de sajnos a keskenyebb mélyedéseket tartalmazó formákban benne maradnak a légbuborékok, amitől lyukacsos lesz a csokiburok felülete. A másik módszer a forma ecsettel történő kikenegetése - amit nem fogok kipróbálni.
Összegezve: hiába szerettem volna pozitívan csalódni a szilikon formában, sajnos nem sikerült, pedig több esélyt is adtam neki. Részemről maradok a polikarbonátnál, a meglévő szilikonokat esetleg még egy-két alkalommal összecsokizom. 

Hozzávalók:
(21 darabhoz)
- A töltelékhez:
  100 g tejcsokoládé
  50 ml habtejszín
  2 evőkanál vörösbor
  3-4 evőkanál darált dió
  50 g aszalt sárgabarack
- A burokhoz:
  200 g 70%-os étcsoki

Elkészítés:
A tejszínt egy kisebb lábasba öntöm, felforralom, és a tűzről levéve simára keverem benne a feldarabolt tejcsokit, majd a darált diót és a vörösbort is hozzáadom.
Az aszalt sárgabarackot apró kockákra darabolom.
Az étcsokit temperálom, elkészítem a csokihüvelyeket és 5 percre a hűtőbe teszem, hogy megdermedjenek.
Nyomózsákból a mélyedésekbe adagolom a vörösboros-diós krémet, majd az apróra vágott aszalt sárgabarackot is szétosztom, úgy, hogy maradjon hely a lezárásnak is.
Pár percre visszateszem a hűtőbe, végül az újratemperált csokival lezárom a bonbonokat. Fél óra hűtés után kifordítom a kész bonbonokat a formából.

2014. április 3., csütörtök

Vodkamálna bonbon

































Valami ütősebb, alkoholos bonbonra vágytam, és mivel vodka volt otthon, ehhez kerestem receptet. Első körben Praliné Zsuzsi Vodkamálna bonbonjára akadtam rá, ami annyira ínycsiklandó volt, hogy ki kellett próbálnom. Mindazok ellenére, hogy március közepén elég nehéz volt friss málnát beszerezni – a Lidlben azért találtam – és tudtam, hogy nem lesz egyszerű, mert ez egy fondantos bonbon lesz, mint például a konyakmeggy, amiről már sok cifra történetet hallottam… Merthogy a folyékony, alkoholos töltelékű bonbonoknak van egy nehézsége – az alkohol a fondant fölé szökik – amitől a bonbont nem lehet lezárni. Azért ezt el lehet kerülni, ha nem kanalazunk plusz alkoholt a csokihüvelyekbe adagolt gyümölcsre… Általában ez szokott gondot okozni, de valahogy késztetést érez az ember, hogy megtegye. Bennem is volt egy ilyen gondolat, nem is tudom miért, talán mert a vodka annyira magába szívta a málna illatát és az izét, és átvette élénkpiros színét, hogy legszívesebben minden cseppjét belezártam volna a bonbonba. Inkább azt javaslom, hogy a megmaradó málnás vodkát igyuk meg – ez is egy gasztronómiai élmény lesz, a jó hangulatról nem is beszélve :).
Visszatérve a bonbonhoz, engem egyszerűen lenyűgözött a felismerés, hogy az ilyen konyakmeggy jellegű, fondantos töltelékek először szilárd állapotúak, és csak pár nappal a lezárás után, a gyümölcsben lévő alkohol hatására folyósodnak meg. Ezért van az, hogy néha a konyakmeggyünkben sűrűbb, fehér a töltelék (a fondant), ha még túlságosan friss, és nem oldódott fel teljesen.

Hozzávalók:
(21 darabhoz)
- A vodkamálna töltelékhez:
  friss málna (nem fagyasztott!)
  annyi vodka, amennyi a málnákat ellepi
3-4 ek. fondantmassza
- A fondanthoz:
  50 dkg kristálycukor
  11 dkg víz
  10 dkg glükózszirup
- A burokhoz:
  200 g étcsoki

Elkészítés:
A friss málnaszemeket egy befőttes üvegbe teszem, és annyi vodkát öntök rá, hogy teljesen ellepje (talán egy kicsit többet is, hogy maradjon kóstolónak :) ). Legalább 2, de inkább 3-4 hétig áztatom.  
Elkészítem a fondant masszát. Praliné Zsuzsi receptje alapján csináltam, annyi különbséggel, hogy a glükózt csak szirup formában sikerült beszereznem, ezért a víz mennyiségen kicsit változtatnom kellett, mert a szirup már valamennyit tartalmazott. Nálam már az átszámolt mennyiségek szerepelnek, de ha valakinek glükóz porból készülő receptre van szüksége, itt az eredeti változat.
A cukrot és a vizet kimérem egy lábasba, egy vizes ecsettel lemosom az edény belső oldalára tapadt cukorkristályokat, belekeverem a glükóz szirupot is. Egy fém kanállal elkeverem, 115 fokig melegítem, majd kb 70 fokosra visszahűtöm, majd egy sima, hűvös felületre öntöm (márványlap, tálca, tepsi stb…). Egy szilikon spatula/habkártya segítségével folyamatosan mozgatom és húzogatom, amíg sűrű, fehér ragaccsá nem válik a massza. Amikor már alig tudom mozgatni, egy légmentesen lezárható műanyag dobozba teszem, és pár napig pihentetem, hogy kőkemény állapotúról sűrű, krémes állagúvá alakuljon.  
Pár hét elteltével – amikor a málnaszemek már jócskán magukba szívták a vodkát, és a fondant massza is megfolyósodott – végre neki állhatok a bonbonkészítésnek! Bevallom, én csak egy hétig bírtam várni, de így is elég vodkásak lettek a bonbonok.
Először az étcsokit temperálom, majd megtöltöm vele a polikarbonát bonbonformát, és elkészítem a csokihüvelyeket.  A csokiburkot kicsit vastagabbra hagyom, hogy a kifordításnál ne repedjenek be a bonbonok, amitől később szivárogna a töltelék. A formát a hűtőbe teszem, hogy a csoki megszilárduljon.
Jöhetnek a málnák! Kisebb formába egy fél, nagyobba egy egész málnát is lehet rakni, de ez a málna méretétől is függ. A lényeg, hogy a málnák a mélyedés feléig-harmadáig érjenek, és még véletlenül sem szabad pluszban vodkát kanalazni a rájuk, mert ebben az esetben a bonbont nem lehet majd lezárni.
A fondantot maximum 40 fokosra melegítem, egy teáskanálnyit adagolok hozzá a málnás vodkából, hogy kicsit hígabb legyen. A málnákra kanalazom, hagyva helyet a lezárásnak. Nekem így elsőre elég nehezen kezelhető, ragacsos volt a fondant, nehéz volt a megfelelő mennyiséget a hüvelyekbe kanalazni. Legközelebb habzsákkal próbálom megtölteni, hátha úgy könnyebben megy.
A maradék étcsokit újra temperálom, majd lezárom vele a bonbonokat. Mivel ez egy nehezen lezárható bonbon, egy-egy kiskanálnyi csokit adagolok a mélyedésekre, majd a felesleget lehúzom a habkártyával. Kb. egy órára hűtőbe teszem, majd kifordítom belőle a bonbonokat, légmentesen lezárható műanyag dobozba rakom, és szobahőmérsékleten pár napot állni hagyom, hogy az alkohol teljesen feloldja a fondantot. Nekem két nap elegendő volt hozzá. 

2014. március 30., vasárnap

Juhtúrós-medvehagymás csirkemell

































Egy újabb medvehagymás recept, juhtúróval kombinálva. Az előző bejegyzésemben már említettem, hogy szeretném ezt a párosítást kipróbálni, mert biztosan jól passzolnak egymáshoz… és tényleg. Nagyon finom lett. Olyannyira, hogy most hétvégén juhtúrós-medvehagymás bureket fogok sütni, mert egyszerűen meg kell kóstolnom, hogy milyen :).
Tegnap kisült a juhtúrós-medvehagymás burek is, és igen, mostantól ezt a fogást is be kell sűrítenem a rövid medvehagyma szezonba: Juhtúrós-medvehagymás burek.

Hozzávalók:
2 pár csirkemell
25 dkg juhtúró
15-20 levél medvehagyma
olaj
só, bors

Elkészítés:
A csirkemellek közepébe éles késsel egy zsebet vágok, óvatosan, hogy sehol se szúrjam ki a húst.
A medvehagymát megmosom, apróra vágom, hozzákeverem a juhtúróhoz, és jól összedolgozom vele.
A húsokat sóval, borssal befűszerezem, megtöltöm a medvehagymás juhtúróval. A csirkemell zsebeket hústűvel vagy fogvájóval lezárom.
Egy serpenyőben olajat melegítek, beleteszem a húsokat, és közepesen magas hőfokon egyik oldalát 6-7 perc alatt aranybarnára pirítom. Sülés közben a csirkemellekhez nem szabad nyúlni, mert hajlamosak leragadni.
Pirítás után a csirkemellet megfordítom, a serpenyőt lefedem és közepes hőfokon további 5-8 perc alatt megpárolom a másik oldalát is, majd egy tányérra szedem az elkészült húsokat.
Tálalás előtt egy kicsit hagyom kihűlni, hogy a juhtúró kicsit megkeményedjen. 

2014. március 26., szerda

Medvehagymás pesto



Március végéhez közeledve itt az ideje egy medvehagymás bejegyzésnek, főleg hogy idén jó pár csokorral vásároltam már belőle. Mindezek ellenére csak két új fogással ismerkedtem meg, amiknél aztán le is ragadtam… Pedig rengeteg receptet szeretnék még kipróbálni ezzel az ízletes növénnyel, többek között a juhtúróval kombinált változatokat, amihez állítólag nagyon jól illik az íze.
Érdemes  megismerkedni ezzel a fokhagyma illatú levélkével, mert amellett, hogy nagyon finom, rendkívül egészséges is. Többek között fokozza az étvágyat és az emésztőrendszer működését, vérnyomáscsökkentő és vérzsír csökkentő hatású, C-vitamin tartalmának köszönhetően pedig javítja a szervezet ellenálló-képességét. Nevét arról kapta, hogy a barnamedvék előszeretettel fogyasztják terméseit, és gyakran még a föld alól is kiássák :). További érdekességeket itt olvashatsz róla.
Most az egyik legalapvetőbb felhasználási módja következik, ami egyben a leghatékonyabb tartósítási változat is, a medvehagymás pesto. Tavaly már későn kaptam észbe, és elmúlt a szezonja, mire kipróbáltam volna, de idén már másodjára készült belőle, és lassan ideje lesz még pár adaggal elraktároznom, mert már egyre kevesebb zöldségesnél látom a piacon.

Hozzávalók:
1 nagy csokor medvehagyma
50 g egész dió
50 g parmezán
1,5 dl olívaolaj
só, bors

Elkészítés:
A medvehagymát alaposan megmosom és lecsepegtetem.
A diót egy kevés olívaolajon megpirítom, majd hagyom kihűlni.
A kihűlt diót, a medvehagymát, a parmezánt alaposan összeturmixolom, sózom, borsozom. Több lépésben hozzáadagolom az olívaolajat, és kisebb fokozaton tovább turmixolom.
Végül ha szükséges, sóval, borssal ízesítem. 
Spagetti tésztával, parmezánnal megszórva tálalom.

2014. március 24., hétfő

Lasagne Bolognese



Minden a bolognai szósszal kezdődött: valamelyik nap ismét - a nálunk nagy népszerűségnek örvendő - bolognai spagetti volt a kívánság vacsorára, és mivel már nagyon unom elkészíteni, gondoltam utánanézek, hogy fest az eredeti recept...
Rá kellett döbbennem, hogy amit én főzök, az inkább a bolognai és milánói szósz sajátos keveréke, mert az eredeti bolognai például nem tartalmaz sem oregánót, sem bazsalikomot! Jellegzetes ízét a pancetta (fűszeres hasalja-szalonna), a halványító zeller, a sárgarépa és a vörösbor adja, fűszerezésként pedig babérlevél kerül bele. Ezen felül a tészta sem spagetti, amivel tálalják, hanem sokkal inkább tagliatelle (szélesmetélt) vagy penne illik hozzá. 
Ezek után újdonságként tekintettem a tűhelyen rotyogó bolognai szószomra, amit a Hvg gasztro rovatában található „Tökéletes bolognai” recept alapján készítettem el, és nagyon finom lett :)!
Innen már nem sok hiányzott egy jó kis lasagne-hoz, lényegében egy besamelszósz receptet kellett még keresnem.
Első nekifutásra az olasz séf, Giorgio Locatelli változatának néztem utána, de minden elszántságom ellenére sem tudott rávenni a saját kézzel gyúrt tészta elkészítésére, pedig – állítása szerint – e nélkül nem létezik igazi lasagne. Talán majd ha 36 órából állnak a napok, akkor nekiállok... addig viszont beérem a boltban vásárolt száraz lasagne tésztával.
A végeredmény így is nagyon finom lett, már legalább ötödszörre készítettem ezt a változatot, ráadásul a kedvenc vendégváró fogásommá is vált, a barátaim nagy örömére :).

Hozzávalók:
250 g lasagne tészta
parmezán
- A bolognai szószhoz:
  1 nagy fej vöröshagyma
  2 gerezd fokhagyma
  1 nagy sárgarépa
  1 zellerszál
  500 g darált marhahús
  400 g passata paradicsomszósz vagy hámozott paradicsom konzerv
  70 g sűrített paradicsom konzerv (elhagyható)
  3 szelet húsos pancetta vagy húsos szalonna
  2 babérlevél
  1 pohár vörösbor
  só, frissen őrölt bors
- A besamelmártáshoz:
  50 g vaj
  50 g liszt
  600 ml zsíros tej
  szerecsendió
  só

Elkészítés:
A bolognai szósszal kezdem: a szalonnát vékony csíkokra vágom, és egy mélyebb serpenyőben megpirítom. Hozzáadom a feldarabolt vöröshagymát, üvegesre fonnyasztom, végül az apróra vágott fokhagymát is belekeverem. 
A lángot nagyobb fokozatra veszem, a marhahúst is a serpenyőbe teszem, és folyamatosan kevergetem. Amikor a hús már megbarnult, ráöntöm a vörösbort, és addig forralom, amíg az alkohol nagy része el nem párolog.
A lángot kicsit lejjebb tekerem, hozzáadom az apróra vágott zellert és a reszelt sárgarépát, majd felöntöm a paradicsomszósszal. Babérlevéllel, sóval és borssal ízesítem, kis lángon, lefedve, egy-másfél órán keresztül főzöm.
A besamelmártással folytatom: a vajat egy kisebb serpenyőben felolvasztom, belekeverem a lisztet, és folyamatos kevergetés mellett világosbarnára pirítom. A tejet több lépésben hozzáadagolom, csomómentesre keverem, szerecsendiót reszelek bele, és egy kis sóval ízesítem. Amikor a mártás már sűrűsödni kezd, folyamatos kevergetés mellett, kis fokozaton még 5 percig rotyogtatom, hogy a liszt íz kifőjön belőle.
Kiolajozok egy akkora tepsit, amit pont kitöltenek a tésztalapok (én 4 darabot szoktam egymás mellé sorakoztatni), és kezdődhet a rétegezés: egy sor tészta (előfőzés nélkül, szárazon), erre egy réteg paradicsomos szósz, majd egy réteg besamel kerül, újabb sor tészta,  és így tovább…  A negyedik réteg tésztára már csak paradicsomszószt kenek, jól megszórom reszelt parmezánnal, 190 fokosra (gázsütő 4-es fokozat) előmelegített sütőbe teszem, kb. 40 perc alatt szép pirosra sütöm.
Tálalás előtt még 20 percet pihentetem.