2014. szeptember 29., hétfő

Szilvás-rozés csirkemell

































Egy régi Nők Lapjában találtam ezt a jó kis receptet, valami szilvás fogást kerestem, de nem süteményt, hanem főételnek valót. És nem is aszalt szilvásat – amiből kismillió féle van – hanem friss szilvából készülőt. Ez a változat végül minden szempontból megfelelt, finom lett és mutatós, a rózsaszínben pompázó szilva öntetnek köszönhetően.
Az eredeti változathoz képest annyit módosítottam, hogy nálam rozéval készült vörösbor helyett, mert épp az volt itthon, és azóta is azzal főzöm, nagyon jól illik hozzá. Illetve a krumplit petrezselyem helyett friss kakukkfűvel fűszereztem (mert hát az is volt itthon :) ).
Külön öröm, hogy hosszú idő után most végre egy rendes fogás is felkerül a blogra, a kevésbé édesszájú olvasóim örömére. Igazából nem arról van szó, hogy mostanában csak bonbonokat és édességeket készítek reggelire/ebédre/ vacsorára, hanem egyszerűen nincs annyi időm/időnk, hogy a rendes fogásokat frissen, melegében befotózzuk és megosszam – ellentétben a bonbonokkal, amik azért pár nap múlva is fotogének. Majd azért igyekszem nem elhanyagolni a húsokat sem...

Hozzávalók:
1 nagyobb csirkemell
só, bors
2-3 ek. vaj a sütéshez
3 gerezd fokhagyma
1 dl tejföl
30 dkg szilva
1 ek. citromlé
3 ek. cukor
1/2 tk. őrölt szegfűszeg
1/2 tk. őrölt fahéj
1 dl száraz vagy félszáraz rozé
1/2 ek. keményítő
30 dkg kisebb szemű burgonya
friss kakukkfű

Elkésztés:  
A csirkemellet felszeletelem, sóval és borssal fűszerezem. A tejfölbe egy gerezd fokhagymát reszelek és bekenem vele a csirkemelleket, majd legalább fél órára hűtőbe teszem az egészet.
A burgonyákat megmosom, és egy fazékba teszem, felöntöm vízzel, megsózom, majd a forrástól számítva 30 percig főzöm. A megfőtt krumplikat megpucolom és félbe vágom.
Egy nagyobb tepsit kivajazok, az egyik felébe sorakoztatom a megpucolt krumplikat, egy kis vajat vágok rájuk, majd sóval, borssal és kakukkfűvel fűszerezem.
A pácolt csirkemelleket a krumplik mellé helyezem, 200 fokosra előmelegített (gázsütő 4-es fokozat) sütőben 10 percig sütöm, majd letekerem a hőfokot 180 fokosra (gázsütő 2-es fokozat) és még további 20-25 percen keresztül pirítom.
Amíg a csirkemell és a krumpli a sütőben sül, elkészítem a rozés szilvaöntetet. Ehhez először a szilvát megmosom és kimagozom, egy serpenyőbe teszem, hozzákeverek 2 ek. vizet, a citromlevet, a cukrot, a szegfűszeget, a fahéjat és a bort, majd 5 percen keresztül, közepes lángon forralom. Közben belenyomom a fokhagymát is, és egy kis borssal ízesítem. A keményítőt kikeverem fél dl vízzel, a szilvás szószhoz keverem és összeforralom.

2014. szeptember 7., vasárnap

Guinness-muscovado karamell bonbon

































Egy újabb fantasztikus bonbon variációt találtam Praliné Zsuzsinál, ráadásul férfi ízlésnek megfelelőt, pont olyat, amilyet kerestem :).
A recept már első olvasásra megfogott: a sör és az étcsoki keserűsége nagyon jól illik egymáshoz, amit még külön kiemel a muscovado cukor melanszos ízvilága, a sós karamella rétegről már nem is beszélve...
Miután (az 5. boltban) végre sikerült beszereznem a Guinness sört, elkészült a bonbon, ami bár egy kicsit időigényes volt - a díszített csokiburoknak és a két réteg tölteléknek köszönhetően – nagyon finom lett. Egyedül a Guinness sör ízével nem voltam megelégedve, na nem a bonbonban, hanem úgy önmagában. Most kóstoltam először, és valami hihetetlenül finom barna sörre számítottam – lehet hogy pont ez volt a baj, hogy túl sokat vártam tőle – de „floating widget” ide vagy oda, az enyémbe még csak elég buborék sem jutott :/.

Hozzávalók:
(24 darabhoz)
- A muscovado karamellhez:
  20 g habtejszín (min. 30%-os, állati)
  10 g Guinness
  40 g cukor
  10 g glükózszirup/akácméz
  30 g muscovado cukor
  50 g vaj
  1 csapott kk. só
- A Guinness-ganache-hez:
  50 g étcsokoládé
  5 g muscovado cukor
  20 g habtejszín
  20 g Guinness
  7 g vaj
- A csokiburokhoz:
  30 g fehér csokoládé
  céklapor 
  200 g étcsokoládé

Elkészítés:
A karamellel kezdem: a habtejszínt elkeverem a Guiness-szel és meglangyosítom.
A glükóz szirupot a cukor felével elkezdem melegíteni. Amikor már kezd karamellizálódni, hozzáöntöm a cukor másik felét is, és borostyán színűre karamellizálom az egészet.
A karamellhez hozzáadom a muscovado cukrot is, és addig kevergetem, amíg el nem olvad.
A tűzről levéve, állandó kevergetés mellett hozzáöntöm a Guinness-szes tejszint, a tűzhelyre időnként visszatéve addig kevergetem, amíg teljesen egynemű nem lesz. A sót is hozzáadom, 50 fokosra hűtöm, és a vajat is belekeverem.
A Guinness-ganache elkészítésével folytatom:
a habtejszínt megmelegítem, felolvasztom benne a muscovado cukrot.  Langyosra hűtöm, majd belekeverem a Guinness-t is. Az étcsokit megolvasztom, majd több lépésben hozzákeverem a Guinness-tejszin keveréket, végül a vajat is hozzáadom.
A csokiburok díszítéséhez a fehér csokit megolvasztom és temperálom, a céklaporral egyneműre keverem, majd a rózsaszínű csokiból vékony csíkokat csurgatok a polikarbonát formába.
Amíg a rózsaszín minta a hűtőben szilárdul, az étcsokit is temperálom, és elkészítem a csokihüvelyeket. Öt percre a hűtőbe teszem, hogy megdermedjen.
Nyomózsákból a mélyedésekbe adagolom a muscovado karamellt majd a Guinness-ganache-t is, helyet hagyva a lezárásnak, majd még 15 percre visszateszem a hűtőbe.
Az újratemperált csokival lezárom a bonbonokat. Fél óra hűtés után kifordítom a kész bonbonokat a formából.

2014. szeptember 1., hétfő

Kávés-kardamomos bonbon

































Az első kávés bonbonom… Egy ideje már tervezem, hogy elkészítem - pontosan tavaly karácsony óta, amikor még megvettem hozzá a kávémintás transzfer fóliát. Azóta persze csak porosodik a bonbonos cuccaim között, mert még mindig nem vettem hozzá mágneses polikarbonát formát. A napokban viszont, kezembe akadt a bonbonozós barátnőmtől kölcsön kapott, mágneses polikarbonát forma – már rég azt hittem, hogy visszaadtam, de ezek szerint mégsem (remélem nem hiányolta, titokban azért nagyon megörültem neki :) ).
Már csak egy jó kis recept hiányzott a kávémintás kávés bonbonokhoz, amit Katucinál meg is találtam. Egy nagyon kávés, kardamommal ízesített változatot választottam tőle, amit ajánlok mindenki figyelmébe, akár kávé helyett is.

Hozzávalók:
(24 darabhoz)
- A kávékrémhez:
  70 ml legalább 30%-os tejszín (állati)
  100 g tejcsokoládé
  fél tk. őrölt kardamom
  3-5 tk. instant kávé
- A csokiburokhoz:
  200 g étcsokoládé

Elkészítés:
A kávékrémmel kezdem: a tejszínt felforralom a kardamommal, hozzáadom a kávéport, majd a feldarabolt tejcsokit is belekeverem. A ganache-t simára keverem, és berakom a hűtőbe.
Az étcsokit temperálom, elkészítem a csokihüvelyeket és 5 percre a hűtőbe teszem, hogy megdermedjenek.
Nyomózsákból a mélyedésekbe adagolom a kávékrémet, helyet hagyva a lezárásnak, majd még 15 percre visszateszem a hűtőbe.
Az újratemperált csokival lezárom a bonbonokat. Újabb 30 perc hűtés után kifordítom a kész bonbonokat a formából.


2014. augusztus 10., vasárnap

Répatortás cake pops

































Kicsit megkésve, de nálam is beköszöntött a cake pop őrület, hála drága barátnőimnek, akik születésnapomra megleptek egy cake pop sütő formával, bizony, már ilyen is létezik!
Először nem is tudtam értelmezni a szettet, ezért inkább utána olvastam a témának.  Mint kiderült, nem csak kézzel, golyót formázva lehet sütinyalókát készíteni, hanem bármilyen tésztából gömböket lehet sütni, egy ilyen sütőforma segítségével. Ez lényegében egy két részből álló, félgömböket tartalmazó forma, aminek az egyik felébe belekanalazom a tésztát, a másik felét ráteszem, és a tészta sütés közben belekel a felső félkörbe, így a végeredmény egy gömb lesz. De a legegyszerűbb, ha egy videót mutatok róla, mondjuk ezt.
Minél többet olvastam ezekről a mutatós sütinyalókákról, annál jobban megtetszett a dolog, hihetetlen, mennyi félét lehet készíteni, nem csak ízesítésben, hanem formailag is. Néhány egyszerűbben elkészíthető, ötletes formát ki is néztem magamnak, lásd itt.
A cake pop egyébként Amerikából ered, 2008-ban egy Bakerella nevű amerikai blogger készítette el először, és adott ki szakácskönyvet ebben a témában. Nem csak a gyerekek, a felnőttek körében is népszerű lett, hiszen színes, mutatós kis falatokat lehet így nassolni, egy unalmas szelet sütemény helyett :).
Próbaképpen a Csokis brownie receptemet sütöttem meg benne, étcsoki burokba mártva, ami finom lett, csak sajnos, hungarocell hiányában, nem nagyon tudtam stabilan megszárítani őket, így össze-vissza dőltek, és elég csúnya lett a felületük. A következő alkalommal már hungarocellel felszerelkezve vágtam bele, így egész szépek lettek. A tésztát Nigella répatorta recepje alapján készítettem. 

Hozzávalók:
(kb. 24 darabhoz)
- A tésztához:
  75 g liszt
  1/2 tk. szódabikarbóna
  1/2 tk. őrölt fahéj
  1 csipetnyi só
  1 egész tojás
  75 ml napraforgó olaj
  60 g cukor
  75 g reszelt sárgarépa
  50 g durvára vágott dió
  1 narancs reszelt héja
  1/2 narancs leve
  vaj a forma kikenéséhez
- A csokiburokhoz:
  400 g fehér csoki
  cukorgyöngy
  hungarocell
  nyalókapálca, saslikpálca vagy hurkapálca

Elkészítés:
A cukrot, az olajat és a tojást robotgéppel kikeverem, majd több lépésben hozzáadom a lisztet.
A szódabikarbónát, a sót, a fahéjat, a narancshéjat és a narancslevet is belekeverem, végül a reszelt répát és a durvára vágott diót is beleforgatom.
A cake pop formát kivajazom, az forma alsó részét színültig töltöm a tésztával, majd ráhelyezem a forma felső részét. 180 fokosra (gázsütő 2-es fokozat) előmelegített sütőbe teszem, kb. 12 perc alatt készre sütöm.
Amikor a tészta már kihűlt, a két részből álló sütőforma összeillesztése mentén keletkezett tésztafelesleget késsel levágom, hogy tökéletesen kerek sütigolyókat kapjak.
Egy kevés fehér csokit megolvasztok, a pálcikák egyik végét belemártom benne, majd egyből bele is szúrom a golyókba.
A többi fehér csokit megolvasztom és temperálom. A cake pop-okat egyesével megforgatom a fehér csokiban, egy kanál segítségével az egész felületüket bevonom, majd óvatosan a tál pereméhez kocogtatva lecsepegtetem róluk a csoki felesleget. A csokival bevont nyalókákat hungarocellbe állítom.
Még mielőtt a csokoládé megdermedne, mindegyiket megszórom cukorgyönggyel, és visszaszúrom a hungarocellbe, amivel együtt negyed órára beteszem a hűtőbe.



2014. augusztus 7., csütörtök

Sárgadinnye fagylalt



A héten mézédes sárgadinnyét kaptunk Kecskemétről, és mivel korábban már több helyen olvastam, hogy csak az igazán ízletes sárgadinnyéből érdemes fagylaltot készíteni, eljött az alkalom, hogy végre kipróbáljam.
Az eddigi legegyszerűbb fagylalt receptet sikerült összehoznom, ami egyben a leggyümölcsösebb is lett, szinte harapni lehet benne a sárgadinnyét :). Talán a színe lehetett volna egy kicsit sárgább, de a halványzöld húsú dinnyéből ennyit tudtam kihozni – egyébként ez csak utólag tűnt fel, miután belekerült ebbe az igencsak kontrasztos sárga dinnyekehelybe.

Hozzávalók:
500 g sárgadinnye
200 ml habtejszín
100 g cukor
fél citrom leve
vanília aroma

Elkészítés:
A sárgadinnyét kimagozom, megpucolom és kockára vágom.
Az összes hozzávalót összeturmixolom és műanyag dobozba öntöm, majd fél órára a fagyasztóba teszem, hogy jól lehűljön.
A hideg sárgadinnyés krémet a fagyigépbe kanalazom, és 30-40 perc alatt hagyom, hogy kikeverje a fagylaltot.

2014. július 8., kedd

Rebarbarás meggydzsem

































Már jó ideje kerülgetem a konyhaszekrényemben azt a néhány befőzőcukrot, amit még a Koronás receptversenyen nyertem. A lekváros kiflimet küldtem be, ami egy nagy doboznyi Koronás cukrot ért :)! Nagyon megörültem a kandiscukornak és a barnacukornak is, a befőzőcukrot viszont már nem fogadtam ilyen lelkesedéssel, mert ugye, sosem szoktam befőzni, semmit se.
Pár napja viszont, olvastam egy dzsem receptet, ami meggyből és befőzőcukorból állt, az elkészítés menete pedig pár perc forralásból. Ez annyira egyszerűnek tűnt, hogy végre rádöbbentem, a sors miért rendelt mellém ennyi befőzőcukrot… Gyorsan szereztem hát pár szál rebarbarát a meggyemhez, hogy egy kicsit különlegesebb legyen a dzsem, mindezt kardamommal ízesítettem. Elég jó lett ;).

Hozzávalók:
(1 db 900 ml-es üveghez)
200 g rebarbara
500 g magozott meggy
230 g 3:1 befőzőcukor
1/2 tk. őrölt kardamom
1/2 tk. őrölt fahéj

Elkészítés:
A rebarbarát alaposan megmosom, a leveleit levágom és 1 cm-es darabokra vágom. A meggyet megmosom és kimagozom.
A rebarbarát és a meggyet egy lábasba teszem, hozzáadom a cukrot, fahéjjal és kardamommal ízesítem. Állandóan kevergetve a forrástól számítva kb. 10 percen keresztül főzzük, amíg elég sűrű nem lesz.
A tűzről levéve egyből tisztára mosott befőttes üvegbe öntöm, lezárom, és 5 percre fejre fordítom, hogy tartósítószer nélkül is elálljon. 


2014. június 29., vasárnap

Málnakrémes - rózsavizes bonbon

































Tavaly novemberben kezdtem el bonbonozni, azóta várom, hogy málna szezon legyen, és ezt a málnás bonbont friss gyümölcsből is el tudjam készíteni. Fagyasztottból már sokszor gyártottam, úgy is nagyon finom, de azért frissből minden ütősebb.
A receptet egyébként az anyukám fürdőszobájában árválkodó, rózsavíz hasznosítására kutattam fel, és mivel még sosem használtam rózsavizet semmilyen desszertbe, nagyon kíváncsi voltam, milyen íze lehet. Valamiféle erőteljes parfüm ízt tudtam elképzelni hozzá, de szerencsére csak egy enyhe, pikáns aromát adott a málnához, ami a balzsamecettel is nagyon jól harmonizált. Mindez fantasztikus rózsaillattal kísérve...
A málnakrém színén viszont egy kicsit meglepődtem, nem tudom, minek a hatására lett ennyire lila, amikor rózsaszínű szokott lenni. Lehet, hogy a friss málna miatt.

Hozzávalók:
(21 darabhoz):
- A málnakrémhez:
  100 g friss vagy fagyasztott málna
  1 ek. méz
  120 g fehércsoki
  10 g puha vaj
  1,5 kk. balzsamecet
  3 kk. rózsavíz
  30 ml tejszín
- A burokhoz:
  200 g 65%-os étcsoki

Elkészítés:
A málnát szobahőmérsékleten kiolvasztom és villával összetöröm. Egy szitán átpasszírozom, hogy a magoktól megszűrjem a málnakrémet.
Az áttört málnát a mézzel alacsony hőmérsékleten addig forralom, amíg jó sűrű nem lesz. Kihűtöm, majd balzsamecettel és rózsavízzel ízesítem. 
A tejszínt felforralom, a tűzről lehúzom, beletöröm a fehércsokit és homogén krémmé keverem az egészet. 35 fokosan hozzáadom a puha vajat, jól összedolgozom és végül a málnapürét is belekeverem.
Az étcsokit temperálom, és elkészítem a csokihüvelyeket. Öt percre a hűtőbe teszem, hogy megdermedjen.
Nyomózsákból a mélyedésekbe adagolom a málnakrémet, helyet hagyva a lezárásnak, majd még 15 percre visszateszem a hűtőbe.
Az újratemperált csokival lezárom a bonbonokat. Fél óra hűtés után kifordítom a kész bonbonokat a formából.

2014. június 25., szerda

Málnás pohárkrém

































Nyáron desszertnek a legjobb választás egy pohárkrém (de csak a fagyi után!), amit tele lehet dobálni friss gyümölcsökkel, és még a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá. Egyszerű, gyors, és senki sem tud ellenállni neki, nem csak az íze, a látványa is csábító. Egy málnás változatot néztem ki magamnak, és a végeredmény isteni lett, ajánlom mindenki figyelmébe!

Hozzávalók:
- A málnaöntethez:
  300 g friss vagy fagyasztott málna + friss málna a díszítéshez
  2 ek. kristálycukor
  1 tk. kukoricakeményítő
  60 ml víz
  1 tk. frissen facsart citrom leve
- A krémhez:
  225 g mascarpone
  150 g porcukor
  165 ml habtejszín
  1/2 tk. kukoricaszirup
  1/2 tk. vanília kivonat
- A morzsához:
  150 g zabkeksz
  1,5 ek. barnacukor
  2 ek. sós, olvasztott vaj
  1 csipet őrölt fahéj

Elkészítés:
A málnaöntettel kezdem: egy kisebb lábasba kimérem a vizet, elkeverem benne a kukoricakeményítőt és a cukrot, hozzáadom a málnát és a citromlevet is. Közepes lángon, gyakran kevergetve kb. 5 percig rotyogtatom. Amikor már besűrűsödött, a tűzről levéve egy zárható műanyag dobozba szűröm és átpasszírozom, hogy a magoktól megszabaduljak. Az elkészült málna öntetet hűtőbe teszem.
Elkészítem a krémet. A tejszínhabot habverővel felverem, hozzáadom a kukoricaszirupot is.
Egy másik tálban a mascarponét a porcukorral és a vaníliával kb. 3 percig verem, majd beleforgatom a tejszínhabot is, és jól elkeverem a krémet. Egy zárható dobozba kanalazom, hűtőbe teszem, és legalább 2 órán keresztül pihentetem.
A morzsához a kekszet összetöröm, hozzákeverem a cukrot és a fahéjat, majd egy villával beledolgozom az olvasztott vajat is. Tálalásig ezt is hűtőszekrénybe teszem.
A pohárkrémet közvetlenül tálalás előtt érdemes összeállítani, legegyszerűbben egy habzsák segítségével lehet a krémet és a málna öntetet a pohárba adagolni.
Friss málnával megszórva tálalom.

2014. június 20., péntek

Epres joghurt fagylalt



A legelső fagyim, az Áfonyás joghurtos annyira finom volt, hogy eperrel is elkészítettem. Sok újdonság nem is lesz ebben a receptben, de azért felraktam, mert valószínűleg idén ez lesz az utolsó epres fagylaltom, mondhatni ezzel búcsúzom a szezontól.
Bár… ha jobban belegondolok, az erkélyemen nevelgetett pár tő eper - amit húgom ültetett nekem szülinapomra :) - még csak pár napja kezdett el virágozni, szóval ha ezt nézzük, nálunk még csak most kezdődik a szezon :)...  

Hozzávalók:
- Az eperszószhoz:
  200 g eper
  50 g cukor
- A fagyialaphoz:
  600 g görög joghurt (kapható pl. Fehérvári úti Vásárcsarnok, Auchan, Spar)
  250 g mascarpone
  100 g cukor
  1 kezeletlen citrom reszelt héja
  1/2 rúd vanília magjai
  100 ml hideg tejszín

Elkészítés:
Az epret összeturmixolom és egy kisebb lábasban felteszem főni a cukorral együtt. Néhány perc alatt összeforralom, majd a tűzről levéve (esetleg átpasszírozom), és félre rakom hűlni.
A joghurtot, a mascarponét, a cukrot, a reszelt citromhéjat és a vaníliát kézi habverővel kikeverem, hozzáadom az eperszószt is.
Végül a tejszínt kemény habbá verem, és beleforgatom a fagyialapba. Ha szükséges, pár órára még hűtőbe teszem, hogy biztosan hidegen kerüljön a gépbe.
Az epres krémet a fagyigépbe kanalazom, és 30-40 percig hagyom, hogy kikeverje a fagylaltot. 



2014. június 12., csütörtök

Cseresznyés mini piték

































Érik a ropogós cseresznye – és persze a meggy, a málna, az eper, a piszke és a rebarbara is csak arra vár, hogy belekerüljön a kipróbálásra váró fogásaim egyikébe ;). Hát igen, itt a nyári gyümölcsözön, és bele kell húznom, hogy minden gyümölcs sorra kerüljön – mert ha csak a fagyi ötleteket számolom, abból is jut minden napra egy :).
De most nem a fagyikról, hanem a múlt héten kapott, szatyornyi cseresznye sorsáról szeretnék írni, aminek egy része mini pitékben landolt, és egész mutatósak lettek (mert ezekben a mini formákban minden jól fest). 
Tészta alapnak az Epres pitém tésztáját vettem alapul, a töltelék pedig lényegében egy egyszerű, frissen főzött cseresznyedzsem lett.

Hozzávalók:
(6 darabhoz)
- A tésztához:
  10 dkg vaj
  5  dkg porcukor
  1 nagy tojás + 1 fehérje a kenéshez
  20 dkg liszt
  1 csipet só
- A cseresznye töltelékhez:
  50 dkg magozott cseresznye
  5  dkg cukor
  2 ek. kukoricakeményítő
  1 ek. vaj
  mandula kivonat (elhagyható)

Elkészítés:
A porcukrot és a szobahőmérsékletű vajat habverővel puhára keverem, beleütöm a tojást is. Fokozatosan hozzáadagolom a lisztet és a sót, homogén tésztát gyúrok belőle, majd folpackba csomagolom, és beteszem a hűtőbe legalább egy órára.
A tésztát lisztezett deszkára borítom, hat részre osztom, és akkorára nyújtom, hogy a kis, kivajazott és kilisztezett formákat kitöltsék a tésztalapok.
Szépen eligazítom, úgy, hogy a tészta fusson fel a formák oldalára is, a felesleget levágom, az aljukat pedig villával megszurkálom. Még egy órára beteszem a pitéket a hűtőbe.
A hűtőből kivett tésztát előmelegített sütőben 180 fokon (gázsütő 2-es fokozat) 10 percig sütöm, majd megkenem a vízzel elkevert tojásfehérjével, és még 5 percre visszateszem a sütőbe.
Amíg a tészta sül, elkészítem a tölteléket.
A magozott cseresznyét egy közepes méretű serpenyőbe öntöm, és fedő alatt felteszem főni. Pár perc elteltével, amikor a cseresznye már levet eresztett, hozzáadom a cukorral elkevert keményítőt, végül a mandula kivonatot is belekeverem.
Időnként megkeverve, lassú fokozaton kb. 10 perc alatt besűrítem, ha szükséges, kevés vízzel hígítom. Amikor már valamennyire kihűlt, rákanalazom a tésztákra.