2014. augusztus 7., csütörtök

Sárgadinnye fagylalt



A héten mézédes sárgadinnyét kaptunk Kecskemétről, és mivel korábban már több helyen olvastam, hogy csak az igazán ízletes sárgadinnyéből érdemes fagylaltot készíteni, eljött az alkalom, hogy végre kipróbáljam.
Az eddigi legegyszerűbb fagylalt receptet sikerült összehoznom, ami egyben a leggyümölcsösebb is lett, szinte harapni lehet benne a sárgadinnyét :). Talán a színe lehetett volna egy kicsit sárgább, de a halványzöld húsú dinnyéből ennyit tudtam kihozni – egyébként ez csak utólag tűnt fel, miután belekerült ebbe az igencsak kontrasztos sárga dinnyekehelybe.

Hozzávalók:
500 g sárgadinnye
200 ml habtejszín
100 g cukor
fél citrom leve
vanília aroma

Elkészítés:
A sárgadinnyét kimagozom, megpucolom és kockára vágom.
Az összes hozzávalót összeturmixolom és műanyag dobozba öntöm, majd fél órára a fagyasztóba teszem, hogy jól lehűljön.
A hideg sárgadinnyés krémet a fagyigépbe kanalazom, és 30-40 perc alatt hagyom, hogy kikeverje a fagylaltot.

2014. július 8., kedd

Rebarbarás meggydzsem

































Már jó ideje kerülgetem a konyhaszekrényemben azt a néhány befőzőcukrot, amit még a Koronás receptversenyen nyertem. A lekváros kiflimet küldtem be, ami egy nagy doboznyi Koronás cukrot ért :)! Nagyon megörültem a kandiscukornak és a barnacukornak is, a befőzőcukrot viszont már nem fogadtam ilyen lelkesedéssel, mert ugye, sosem szoktam befőzni, semmit se.
Pár napja viszont, olvastam egy dzsem receptet, ami meggyből és befőzőcukorból állt, az elkészítés menete pedig pár perc forralásból. Ez annyira egyszerűnek tűnt, hogy végre rádöbbentem, a sors miért rendelt mellém ennyi befőzőcukrot… Gyorsan szereztem hát pár szál rebarbarát a meggyemhez, hogy egy kicsit különlegesebb legyen a dzsem, mindezt kardamommal ízesítettem. Elég jó lett ;).

Hozzávalók:
(1 db 900 ml-es üveghez)
200 g rebarbara
500 g magozott meggy
230 g 3:1 befőzőcukor
1/2 tk. őrölt kardamom
1/2 tk. őrölt fahéj

Elkészítés:
A rebarbarát alaposan megmosom, a leveleit levágom és 1 cm-es darabokra vágom. A meggyet megmosom és kimagozom.
A rebarbarát és a meggyet egy lábasba teszem, hozzáadom a cukrot, fahéjjal és kardamommal ízesítem. Állandóan kevergetve a forrástól számítva kb. 10 percen keresztül főzzük, amíg elég sűrű nem lesz.
A tűzről levéve egyből tisztára mosott befőttes üvegbe öntöm, lezárom, és 5 percre fejre fordítom, hogy tartósítószer nélkül is elálljon. 


2014. június 29., vasárnap

Málnakrémes - rózsavizes bonbon

































Tavaly novemberben kezdtem el bonbonozni, azóta várom, hogy málna szezon legyen, és ezt a málnás bonbont friss gyümölcsből is el tudjam készíteni. Fagyasztottból már sokszor gyártottam, úgy is nagyon finom, de azért frissből minden ütősebb.
A receptet egyébként az anyukám fürdőszobájában árválkodó, rózsavíz hasznosítására kutattam fel, és mivel még sosem használtam rózsavizet semmilyen desszertbe, nagyon kíváncsi voltam, milyen íze lehet. Valamiféle erőteljes parfüm ízt tudtam elképzelni hozzá, de szerencsére csak egy enyhe, pikáns aromát adott a málnához, ami a balzsamecettel is nagyon jól harmonizált. Mindez fantasztikus rózsaillattal kísérve...
A málnakrém színén viszont egy kicsit meglepődtem, nem tudom, minek a hatására lett ennyire lila, amikor rózsaszínű szokott lenni. Lehet, hogy a friss málna miatt.

Hozzávalók:
(21 darabhoz):
- A málnakrémhez:
  100 g friss vagy fagyasztott málna
  1 ek. méz
  120 g fehércsoki
  10 g puha vaj
  1,5 kk. balzsamecet
  3 kk. rózsavíz
  30 ml tejszín
- A burokhoz:
  200 g 65%-os étcsoki

Elkészítés:
A málnát szobahőmérsékleten kiolvasztom és villával összetöröm. Egy szitán átpasszírozom, hogy a magoktól megszűrjem a málnakrémet.
Az áttört málnát a mézzel alacsony hőmérsékleten addig forralom, amíg jó sűrű nem lesz. Kihűtöm, majd balzsamecettel és rózsavízzel ízesítem. 
A tejszínt felforralom, a tűzről lehúzom, beletöröm a fehércsokit és homogén krémmé keverem az egészet. 35 fokosan hozzáadom a puha vajat, jól összedolgozom és végül a málnapürét is belekeverem.
Az étcsokit temperálom, és elkészítem a csokihüvelyeket. Öt percre a hűtőbe teszem, hogy megdermedjen.
Nyomózsákból a mélyedésekbe adagolom a málnakrémet, helyet hagyva a lezárásnak, majd még 15 percre visszateszem a hűtőbe.
Az újratemperált csokival lezárom a bonbonokat. Fél óra hűtés után kifordítom a kész bonbonokat a formából.

2014. június 25., szerda

Málnás pohárkrém

































Nyáron desszertnek a legjobb választás egy pohárkrém (de csak a fagyi után!), amit tele lehet dobálni friss gyümölcsökkel, és még a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá. Egyszerű, gyors, és senki sem tud ellenállni neki, nem csak az íze, a látványa is csábító. Egy málnás változatot néztem ki magamnak, és a végeredmény isteni lett, ajánlom mindenki figyelmébe!

Hozzávalók:
- A málnaöntethez:
  300 g friss vagy fagyasztott málna + friss málna a díszítéshez
  2 ek. kristálycukor
  1 tk. kukoricakeményítő
  60 ml víz
  1 tk. frissen facsart citrom leve
- A krémhez:
  225 g mascarpone
  150 g porcukor
  165 ml habtejszín
  1/2 tk. kukoricaszirup
  1/2 tk. vanília kivonat
- A morzsához:
  150 g zabkeksz
  1,5 ek. barnacukor
  2 ek. sós, olvasztott vaj
  1 csipet őrölt fahéj

Elkészítés:
A málnaöntettel kezdem: egy kisebb lábasba kimérem a vizet, elkeverem benne a kukoricakeményítőt és a cukrot, hozzáadom a málnát és a citromlevet is. Közepes lángon, gyakran kevergetve kb. 5 percig rotyogtatom. Amikor már besűrűsödött, a tűzről levéve egy zárható műanyag dobozba szűröm és átpasszírozom, hogy a magoktól megszabaduljak. Az elkészült málna öntetet hűtőbe teszem.
Elkészítem a krémet. A tejszínhabot habverővel felverem, hozzáadom a kukoricaszirupot is.
Egy másik tálban a mascarponét a porcukorral és a vaníliával kb. 3 percig verem, majd beleforgatom a tejszínhabot is, és jól elkeverem a krémet. Egy zárható dobozba kanalazom, hűtőbe teszem, és legalább 2 órán keresztül pihentetem.
A morzsához a kekszet összetöröm, hozzákeverem a cukrot és a fahéjat, majd egy villával beledolgozom az olvasztott vajat is. Tálalásig ezt is hűtőszekrénybe teszem.
A pohárkrémet közvetlenül tálalás előtt érdemes összeállítani, legegyszerűbben egy habzsák segítségével lehet a krémet és a málna öntetet a pohárba adagolni.
Friss málnával megszórva tálalom.

2014. június 20., péntek

Epres joghurt fagylalt



A legelső fagyim, az Áfonyás joghurtos annyira finom volt, hogy eperrel is elkészítettem. Sok újdonság nem is lesz ebben a receptben, de azért felraktam, mert valószínűleg idén ez lesz az utolsó epres fagylaltom, mondhatni ezzel búcsúzom a szezontól.
Bár… ha jobban belegondolok, az erkélyemen nevelgetett pár tő eper - amit húgom ültetett nekem szülinapomra :) - még csak pár napja kezdett el virágozni, szóval ha ezt nézzük, nálunk még csak most kezdődik a szezon :)...  

Hozzávalók:
- Az eperszószhoz:
  200 g eper
  50 g cukor
- A fagyialaphoz:
  600 g görög joghurt (kapható pl. Fehérvári úti Vásárcsarnok, Auchan, Spar)
  250 g mascarpone
  100 g cukor
  1 kezeletlen citrom reszelt héja
  1/2 rúd vanília magjai
  100 ml hideg tejszín

Elkészítés:
Az epret összeturmixolom és egy kisebb lábasban felteszem főni a cukorral együtt. Néhány perc alatt összeforralom, majd a tűzről levéve (esetleg átpasszírozom), és félre rakom hűlni.
A joghurtot, a mascarponét, a cukrot, a reszelt citromhéjat és a vaníliát kézi habverővel kikeverem, hozzáadom az eperszószt is.
Végül a tejszínt kemény habbá verem, és beleforgatom a fagyialapba. Ha szükséges, pár órára még hűtőbe teszem, hogy biztosan hidegen kerüljön a gépbe.
Az epres krémet a fagyigépbe kanalazom, és 30-40 percig hagyom, hogy kikeverje a fagylaltot. 



2014. június 12., csütörtök

Cseresznyés mini piték

































Érik a ropogós cseresznye – és persze a meggy, a málna, az eper, a piszke és a rebarbara is csak arra vár, hogy belekerüljön a kipróbálásra váró fogásaim egyikébe ;). Hát igen, itt a nyári gyümölcsözön, és bele kell húznom, hogy minden gyümölcs sorra kerüljön – mert ha csak a fagyi ötleteket számolom, abból is jut minden napra egy :).
De most nem a fagyikról, hanem a múlt héten kapott, szatyornyi cseresznye sorsáról szeretnék írni, aminek egy része mini pitékben landolt, és egész mutatósak lettek (mert ezekben a mini formákban minden jól fest). 
Tészta alapnak az Epres pitém tésztáját vettem alapul, a töltelék pedig lényegében egy egyszerű, frissen főzött cseresznyedzsem lett.

Hozzávalók:
(6 darabhoz)
- A tésztához:
  10 dkg vaj
  5  dkg porcukor
  1 nagy tojás + 1 fehérje a kenéshez
  20 dkg liszt
  1 csipet só
- A cseresznye töltelékhez:
  50 dkg magozott cseresznye
  5  dkg cukor
  2 ek. kukoricakeményítő
  1 ek. vaj
  mandula kivonat (elhagyható)

Elkészítés:
A porcukrot és a szobahőmérsékletű vajat habverővel puhára keverem, beleütöm a tojást is. Fokozatosan hozzáadagolom a lisztet és a sót, homogén tésztát gyúrok belőle, majd folpackba csomagolom, és beteszem a hűtőbe legalább egy órára.
A tésztát lisztezett deszkára borítom, hat részre osztom, és akkorára nyújtom, hogy a kis, kivajazott és kilisztezett formákat kitöltsék a tésztalapok.
Szépen eligazítom, úgy, hogy a tészta fusson fel a formák oldalára is, a felesleget levágom, az aljukat pedig villával megszurkálom. Még egy órára beteszem a pitéket a hűtőbe.
A hűtőből kivett tésztát előmelegített sütőben 180 fokon (gázsütő 2-es fokozat) 10 percig sütöm, majd megkenem a vízzel elkevert tojásfehérjével, és még 5 percre visszateszem a sütőbe.
Amíg a tészta sül, elkészítem a tölteléket.
A magozott cseresznyét egy közepes méretű serpenyőbe öntöm, és fedő alatt felteszem főni. Pár perc elteltével, amikor a cseresznye már levet eresztett, hozzáadom a cukorral elkevert keményítőt, végül a mandula kivonatot is belekeverem.
Időnként megkeverve, lassú fokozaton kb. 10 perc alatt besűrítem, ha szükséges, kevés vízzel hígítom. Amikor már valamennyire kihűlt, rákanalazom a tésztákra. 



2014. június 10., kedd

Eper-rebarbara fagylalt


A legjobb dolog, amit csinálhatunk ebben a nagy melegben, az a fagyi :)! Nálam is beindult a gyártás: ez a harmadik eperfagyim, amióta megvan a fagyigép, most épp egy kis rebarbarával ízesítve. A másik kettő sima epres volt, de mivel ez lett a legfinomabb, nem kérdés, hogy ez a változat került fel végül.
Martha Stewart receptjéből indultam ki: fél adagot készítettem, dupla annyi gyümölccsel, kicsit másképp elkészítve – így nem sok köze maradt az eredeti recepthez :). De legalább a rebarbara elkészítési módjáról kaptam némi útmutatást, mert korábban sosem használtam még, sőt, nem is kóstoltam. Mint kiderült, ezzel nem is árt tisztában lenni, mert a levele mérgező, és csak a szárát szabad felhasználni. Ezen kívül, ha nyersen kerül az ételbe, a vékony, külső héjától is meg kell tisztítani, főzés esetén ez nem szükséges.
A rebarbara Ázsiából származik, a sóskafélék családjába tartozik, íze savanykás, nagyon markáns, ezért érdemes más gyümölcsökkel, például eperrel, almával társítani. Rostokban gazdag, sok vitamint tartalmaz, egyes fajait gyógynövényként is használják. További érdekességek itt olvashatsz róla.

Hozzávalók:
200 g rebarbara
60 g cukor
2 ek. víz
200 g eper
60 ml zsíros tej
200 ml habtejszín

Elkészítés:
A rebarbarát leveleit levágom, megmosom, a szárát ujjnyi vastagra darabolom.  Egy kisebb serpenyőbe teszem a vízzel és a cukorral együtt, felforralom, majd fedő alatt, kis lángon, kb. 10 perc alatt teljesen szétfőzöm. Félre rakom hűlni.
Az epret megpucolom, megmosom, és összeturmixolom.
Egy tálban összekeverem a kihűlt rebarbarát, az eperturmixot és a tejet, majd fél órára a fagyasztóba teszem, hogy jól lehűljön.
A tejszínt felverem és óvatosan belekeverem a lehűtött gyümölcspépbe, előhűtött fagyigépben 30-40 perc alatt kifagyasztom az egészet.  

2014. május 17., szombat

Gyömbéres-citromos-matcha teás bonbon

































Praliné Zsuzsinál találtam ezt a kifinomult ízkombinációt, amit azonnal ki kellett próbálnom! Elsőre nem igazán tudtam elképzelni, hogy pontosan milyen is lesz együtt a matcha tea és a gyömbér, de az eredmény minden várakozásomat felülmúlta, fantasztikus lett!
A matcha zöldtea port eddig csak a csokiburok színezésére használtam, ideje volt már töltelékként is megkóstolnom. Ahogy vártam, a zöld tea kevésbé domináns ízét nagyon jól kiegészíti és kiemeli a gyömbér és a citrom frissessége, és nagyon tetszik a krém zöld színe… (ez utóbbi lehet, hogy csak az én mániám, még a pisztáciás bonbonnál kezdődött...).

Hozzávalók:
(18 darabhoz)
- A töltelékhez:
  105 g fehér csoki
  45 g habtejszín
  1,5 kezeletlen citrom héja
  1,5 tk. glükózszirup (vagy akácméz)
  15 g frissen facsart citromlé
  1 kk. matcha teapor
  6-7 szelet kandírozott gyömbér 
  1,5 tk. puha vaj
- A csokiburokhoz:
   200 g étcsoki
   1%-nyi porított kakaóvaj
   30 g fehércsoki + 1 kk. Matcha teapor a díszítéshez

Elkészítés:
A töltelékhez egy kisebb lábasban felmelegítem a tejszínt, hozzáadom a reszelt citromhéjat és a glükózszirupot (vagy akácmézet), felforralom, majd a tűzről lehúzva belekeverem a feldarabolt fehér csokit, a matcha teaport és a citromlevet. Amikor a krém már 35 fokosra hűlt, a vajat is hozzáadom, végül az apróra vágott kandírozott gyömbérdarabokat is beleforgatom.
A csokiburok elkészítését a díszítéssel kezdem: a 30 grammnyi fehér csokit megolvasztom és temperálom, és a matcha teaporral egyneműre keverem. A zöldre festett fehér csokiból vékony csíkokat csurgatok a polikarbonát formába, és az ujjammal szétkenem, hogy foltokat kapjak.
Amíg a zöld minta megszilárdul, temperálom az étcsokit, majd elkészítem a bonbon hüvelyeket és hűtőbe teszem egy 10 percre, hogy megszilárduljon.
A habzsákba töltött matcha teás krémet is a csoki hüvelyekbe adagolom, ügyelve arra, hogy maradjon hely a lezáráshoz. Ismét hűtés következik.
Az maradék étcsokit újratemperálom, majd lezárom a bonbonokat. Hűtés után kifordítom a formából a kész bonbonokat.



2014. május 11., vasárnap

Epres-balzsamecetes bonbon

































A jól bevált málnakrémes bonbonom alapján készítettem ezt az epres változatot, aminek a receptje még nincs fent, mindazok ellenére, hogy már nagyon sokszor készült. Igazából a málna szezont várom, hogy sok szép, friss málnával lehessen lefotózni, mert egyelőre fagyasztottból készült. Szóval hamarosan visszatérek erre is.
Most viszont, eperszezon van, ami nem múlhat el egy igazi, eperkrémes bonbon nélkül :)! Ízesítésnek balzsamecetet használtam, ami nagyon jól kiemeli a friss eper savanykás ízét. Ennél több nem is kell egy színes-tavaszias, gyümölcsös, csokis finomsághoz.

Hozzávalók:
(21 darabhoz)
- Az eperkrémhez:
  100 g eper
  1 ek. méz
  120 g fehér csoki
  40 ml habtejszín (min. 30%-os)
  10 g vaj
  1 tk. balzsamecet
- A csokiburokhoz:
  30 g fehér csoki
  200 g étcsokoládé

Elkészítés:
Az eperkrémhez az epret leturmixolom és szitán átpasszírozom. Hozzáadom a mézet, és alacsony fokozaton, időnként megkeverve jól besűrítem, majd félre rakom hűlni.
A tejszínt gyöngyözésig melegítem, a tűzről levéve az apróra tört fehér csokit belekeverem, és egyneműre keverem. Ha már 35 fokosra hűlt a krém, a vajat is hozzákeverem.
A kihűlt eperpürét balzsamecettel ízesítem, és elkeverem a fehér csokis krémmel.
A fehér csokit megolvasztom és temperálom, és a málnaporral egyneműre keverem, majd a rózsaszínű csokiból vékony csíkokat csurgatok a polikarbonát formába.
Amíg a rózsaszín minta a hűtőben szilárdul, az étcsokit is temperálom, és elkészítem a csokihüvelyeket. Öt percre a hűtőbe teszem, hogy megdermedjen.
Nyomózsákból a mélyedésekbe adagolom az eperkrémet, helyet hagyva a lezárásnak, majd még 15 percre visszateszem a hűtőbe.
Az újratemperált csokival lezárom a bonbonokat. Fél óra hűtés után kifordítom a kész bonbonokat a formából.

2014. május 8., csütörtök

Áfonyás joghurt fagylalt

































Ma van a kézműves fagylalt napja! Remélem mostanra mindenkinek sikerül degeszre ennie magát az országszerte feláron kínált fagyikból, már ha volt türelme kivárni a cukrászdák előtt kígyózó sorokat... 
Ennek alkalmából ma én is elkészítettem az első igazi, fagyigépes fagyimat, és azt hiszem – hasonlóan a bonbonozáshoz - új kattanás van kialakulóban: a fagyi gyártás :)!
Korábban már próbáltam a fagyit kézi módszerrel kikeverni, ami abból áll, hogy a fagyit 20 percenként kivesszem a fagyóból, átkeverem és visszateszem, mindezt 4-5 alkalommal megismételve. Nem vált be :(. Hiába kevergettem szorgosan, egy összefagyott jégtömb lett az eredmény, ellenben a fagyigéppel előállított igazi, krémes állagú finomsággal. Olyannyira nagy a kontraszt a két változat között, hogy véleményem szerint nem érdemes fagyigép nélkül belevágni. Persze könnyen beszélek, mert nekem csak fel kellett másznom nagymamámnál a padlásra, hogy előássam az ott porosodó, régi gépünket, amit nem is értek, miért került fel.. Nagyon örülök, hogy végre eszembe jutott!
Visszatérve a fagyigép problémára, tény, hogy manapság nagyon sok felesleges konyhai gép van, ami csak a helyet foglalja, de ez, nem az a gép. Sőt, egyik kedves gasztroblogger ismerősöm arról számolt be a napokban, hogy náluk a mélyhűtő is le lett cserélve nagyobbra, részben azért, hogy állandó helye lehessen a fagyigép tartálynak, és bármikor össze lehessen dobni egy gyors fagyit. Mostantól az enyémnek is bérelt helye van :).
Elsőre egy Áfonyás joghurt fagylaltot választottam Katucitól, ami isteni lett, ez úton is köszönöm a receptet!

Hozzávalók:
- Az áfonyaszószhoz:
  min. 100 g áfonya
  50 ml víz
  50 g cukor
- A fagyialaphoz:
  600 g görög joghurt (kapható pl. Fehérvári úti Vásárcsarnok, Auchan, Spar)
  250 g mascarpone
  100 g cukor
  1 kezeletlen citrom reszelt héja
  1/2 rúd vanília magjai
  200 ml hideg tejszín

Elkészítés:
Az áfonyát egy kisebb lábasban felteszem főni a vízzel és a cukorral együtt. Néhány perc alatt összeforralom, amikor már lekvár állagú, leveszem és félre rakom hűlni.
A joghurtot, a mascarponét, a cukrot, a reszelt citromhéjat és a vaníliát kézi habverővel kikeverem, hozzáadom az áfonyaszószt is.
Végül a tejszínt kemény habbá verem, és beleforgatom a fagyialapba. Ha szükséges, pár órára még hűtőbe teszem, hogy biztosan hidegen kerüljön a gépbe.
Az áfonyás krémet a fagyigépbe kanalazom, és 30-40 percig hagyom, hogy kikeverje a fagylaltot.