2014. február 13., csütörtök

Epres "Túró Rudi" bonbon


A Túró Rudi házi változatának elkészítése már korábban is foglalkoztatott, nem véletlenül: ez az egyik kedvenc finomságom, bár bevallom, egy ideje átpártoltam a Cserpes Trudira … ez persze a lényegen nem változtat :).
Jó pár évvel ez előtt már megpróbáltam otthon előállítani, aminek csúnya vége lett, ezért el is ment tőle a kedvem egy időre. Kísérletező kedvű sorstársaim bejegyzéseit olvasva már a legrosszabbra is fel voltam készülve, de sajnos nekem sem sikerült elsőre kellően szilárd túró rudat formázni, zselatin felhasználása nélkül. És mivel az eredeti recept nem tartalmaz zselatint, csak túrót, cukrot és citromolajat, ebből a három összetevőből szerettem volna összehozni a tölteléket.
Most viszont, a bonbonozás kapcsán újra felmerült bennem a Túró Rudi reprodukálása: bonbonba töltve. Bár elfogult vagyok, szerintem nagyon finom lett, és ebben a formában nem okozott problémát a megszilárdulás sem.
Egy epres változatot szeretnék megosztani Veletek, de bármilyen gyümölccsel ízesíthető, vagy akár natúr változatban is elkészíthető.

Hozzávalók:
(21 darabhoz)
- A túró töltelékhez:
  100 g túró
  1-2 ek fevert tejszínhab vagy 1-2 ek habtejszín (elhagyható, ha elég krémes a túró)
  1 csomag vaníliás cukor (elhagyható, 2-3 ek porcukorral helyettesíthető)
  1/2 citrom reszelt héja
  1/2 tk citromolaj vagy 1-2 tk frissen facsart citrom leve
- Az eperpüréhez:
  150 g friss vagy fagyasztott eper
  1-2 ek méz
- A csokiburokhoz:
  200 g étcsokoládé

Elkészítés:
Az eperpüré elkészítésével kezdem. A fagyasztott epret szobahőmérsékleten kiolvasztom, majd villával alaposan összetöröm. Hozzákeverem a mézet, és alacsony fokozaton, gyakori kevergetés mellett addig forralom, amíg jó sűrű állagú nem lesz.  Félre rakom hűlni.
A túrót egy szitán áttöröm, majd a vaníliás cukorral, a tejszínhabbal, a citromolajjal és reszelt citromhéjjal jól összedolgozom.
Az étcsokit temperálom, elkészítem a csokihüvelyeket és 5 percre a hűtőbe teszem, hogy megdermedjenek.
Nyomózsákból a mélyedésekbe adagolom először az eper, majd a túrókrémet, helyet hagyva a lezárásnak, majd még 15 percre visszateszem a hűtőbe.
Az újratemperált csokival lezárom a bonbonokat. Újabb 30-40 perc hűtés után kifordítom a kész bonbonokat a formából.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon gyönyörűek lettek és biztosan finomak is! Én még nem foglalkozok bonbonokkal, csakha veszek majd hőmérőt meg porított kakaóvajat. :) De ha elkezdem akkor tuti őt is ki fogom próbálni! Te egyre jobb és jobb vagy! Így tovább! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tetszik :)! Maghőmérővel és porított kakaóvajjal nagyon egyszerű a temperálás, szerintem Téged is meg fog fertőzni a bonbonozás ;)! Ha még egy tippet adhatok, polikarbonát formával kezdj, azzal minden simán megy!

      Törlés
  2. Ezek gyönyörűek! Félő, hogy egy egész adagot megennék egyszerre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)! Jól sejtem hogy Te is Túró Rudi mániás vagy :)?

      Törlés
  3. Ez annyira csábító! Jajj, de szépséges lett, szerintem egynél nem tudnék megállni! :D

    VálaszTörlés
  4. Köszi Dina! De miért is kellene egynél megállni ;)?!

    VálaszTörlés
  5. Szia Hédi! A most terjedő ismerkedős játékot szeretném továbbadni Neked. Remélem, nem baj, hogy Rád is gondoltam, mert tényleg kíváncsi vagyok, mit írnál Magadról :)
    Csodásak a bonbonjaid, egyszerűen csodásak!!

    http://mimiesmamaminikonyhaja.blogspot.com/2014/02/het-titok-rolam.html

    Üdv,
    Csilla

    VálaszTörlés
  6. Szia! Örülök hogy tetszenek a bonbonok, és köszönöm a játék meghívást :)!

    VálaszTörlés
  7. Hmmm jól néznek ki ... tetszik.. anno én is féltem a bonbonozástól.. temperálás...nah meg a formák... nem mindegy, hogy milyen alapanyagok... hát meg kell, hogy mondjam.. vettem bon bon formákat, a sima szilikonosat.. és semmi höméröt.. meg ilyenek.. mégis szépek lettek a bonbonjaim. :) Annyira nem kell félni... igaz kell, hozzá kézügyesség, nekem sikerült elsöre. Vannak ötletek, praktikák, kinek mi vállik be. Képet nem teszek, nehogy baj legyen. Ja és sorry, nem akartamokoskodni... csak ezt az édességet is meglehet csinálni több ezer forint kiadás nélkül. :) Rita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen igazad van, hogy a bonbonozás egyáltalán nem bonyolult dolog, egy-két apróságot kell csak megtanulni hozzá, utána minden egy sémára megy. Azért szerintem egy maghőmérőt érdemes venni, nem túl drága, 3000 Ft körül lehet kapni, főleg ha azt nézzük, hogy akár húsok sütéséhez is fel tudod használni. Ezen kívül még kell egy forma, szilikon vagy polikarbonát, esetleg jégkocka tartó, és már készülhetnek is a bonbonok :)! Persze azért azt sem kell elítélni, aki változatosabban szeretné tálalni ezeket a finomságokat, és beszerez magának néhány formát - mondjuk a blogolás miatt...

      Törlés