Elsőre lehet, hogy kicsit rémisztőnek tűnik ez a sok lépésből
álló hamburger variáció, de ha a hagymalekvárt és a barbecue szószt előre elkészítjük
– ami simán eláll a hűtőben – akkor akár egy igazán ízletes, hétköznapi vacsora is
lehet belőle.
Még akkor is, ha ragaszkodunk a hamburger zsemle házi készítéséhez,
ami kicsit időigényesebb, de sokkal finomabb, mint a lefóliázott, szikkadt,
bolti változat. Általában én is erre törekszem, és ilyenkor mindig Limara receptjét veszem elő, ami elsőre tökéletes lett, így azóta is ez alapján készítem.
A hamburgerpogácsa és a barbecue szósz receptje Gordon
Ramsay: Ultimate Cookery Course című műsorából való, ilyen egyszerű
hamburgerhús variációt eddig még nem láttam – mindössze hagyma, szalonna, és
egy kis fűszer kell bele – mégis ez lett a legfinomabb változat, amit valaha csináltam.
A hagymalekvárt már korábban elkészítettem, a Violától
karácsonyra kapott, Rosenstein szakácskönyvben leírtak szerint. Szuper kis
szakácskönyv, már korábban olvastam róla, és egy ideje foglalkoztat a kóser
konyha is, szóval nagyon megörültem neki!
A hagymalekvár – bár korábban még nem ettem ilyet – szerintem
egész jó lett, nagyon jól illik a hamburgerhez, érdemes kipróbálni!
Hamburgerzsemle
Hozzávalók:
2 dl langyos tej
2 dkg élesztő
2 ek. cukor
1 tk. só
60 dkg liszt
40 g olaj
1 tojás + 1 a kenéshez
100 g joghurt
Elkészítés:
A langyos tejbe beleszórom a cukrot, belemorzsolom az
élesztőt és kicsit félre rakom, amíg a többi hozzávalót előkészítem.
A lisztet a sóval kimérem a kelesztő tálba, a közepébe
mélyedést készítek, majd beleütöm a tojást, hozzáadom a joghurtot, az olajat és
az élesztős tejet. Kézzel 15 percig dagasztom, vagy hagyom, hogy a gép dolgozzon
helyettem. Amikor a tészta már nem ragad és sima állagú, a tálat lefedem és
meleg helyre teszem 45 percre.
A megkelt tésztát lisztezett felületre borítom, 9 egyforma
részre osztom, gömbölyűre formázom, majd konyharuhával letakarva még 15 percig
pihentetem.
Megformázom a zsemléket (az itt látható módon), és sütőpapírral
kibélelt tepsibe sorakoztatom őket.
A tojást felverem, vékonyan megkenem vele a zsemléket, és 30
perc alatt hagyom, hogy dupla méretűre keljenek.
Amikor a zsemlék megkeltek, a tetejüket újra lekenem
tojással, megszórom szezámmaggal, és 170-180 fokosra előmelegített sütőben 20-25
perc alatt aranybarnára sütöm őket.
Húspogácsa
Hozzávalók:
- A húspogácsához:
100 g
császárszalonna/füstölt fehér szalonna
1 vöröshagyma
500 g darált
sertéshús/darált sertés+marha vegyesen
1 púpozott tk.
fűszerpaprika
só, bors
- A tálaláshoz:
sajt
paradicsom
salátalevél
Elkészítés:
A szalonnát apróra vágom, és egy nagyobb serpenyőben pirítani
kezdem. Amikor már kezd barnulni, hozzáadom a feldarabolt vöröshagymát, ezzel
együtt pirítom tovább, a felesleges zsírt kanállal leszedem róla.
Amikor már majdnem kész, a fűszerpaprikát is rászórom, majd tűzről
levéve félre rakom hűlni.
A kihűlt, pirított hagymás szalonnát belekeverem a sóval,
borssal ízesített darált húsba, jól összedolgozom, és egy zárható dobozba
sütésig hűtőbe teszem.
A fűszerezett darált húst 9 egyforma részre osztom és húspogácsákká
formázom. Közvetlenül fogyasztás előtt
sütöm ki őket, egy nagyobb serpenyőben, magas fokozaton. Egyszerre 3-4
húspogácsát helyezek a serpenyőbe, és amikor az egyik oldaluk megsült, megfordítom
őket. Egy-egy szelet sajtot helyezek a tetejükre, hogy amíg a másik oldaluk
sül, a sajt szépen ráolvadjon.
A hamburger zsemléket félbe vágom, egy-egy saláta levéllel
kibélelem, majd jöhet rá a vékonyra szeletelt paradicsom és a hamurgerhús,
végül pedig a hagymalekvár és a barbecue szósz.
Barbecue szósz
Hozzávalók:
olívaolaj
1 közepes lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
1 ek. barnacukor
1 tk. fűszerpaprika
1 ek. almaecet/balzsamecet
1 ek. Worcester szósz
6 ek. ketchup
só, bors
Elkészítés:
Egy serpenyőben olívaolajat melegítek, hozzáadom az apróra
vágott lilahagymát, amikor már pirulni kezd, az apróra darabolt fokhagymát is
belekeverem. Rászórom a barnacukrot, hagyom, hogy egy kicsit karamellizálódjon,
majd a fűszerpaprikát is hozzáadom.
Hozzáöntöm a balzsamecetet, a Worcester szószt és a
ketchupot, sóval, borssal ízesítem, és kicsit összerotyogtatom, ha szükséges,
egy kevés vízzel hígítom.
Hagymalekvár
Hozzávalók:
40 dkg lilahagyma (megpucolva)
4 dkg vaj
1,5 dl vörösbor
4-5 ek. méz
2-3 ek. balzsamecet
1 tk. só
1/2 tk. bors
Elkészítés:
A megpucolt lilahagymákat félbe vágom és hajszál vékonyra
szeletelem.
Egy serpenyőben felforrósítom a vajat, beleszórom a
felszeletelt lilahagymát, és magas fokozaton, pár perc alatt megfonnyasztom.
Hozzáöntöm a vörösbort, kiforralom, majd a mézet és a
balzsamecetet is belekeverem, sóval, borssal ízesítem.
Fedő alatt, lassú fokozaton, időnként megkeverve, kb egy
órán keresztül párolom. Akkor jó, ha a hagyma már megpuhult, de még nem pépes
állagú.
Elkészítettem, isteni finom lett.
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy kipróbáltad, és ízlett :)!
Törlés