2014. február 24., hétfő

Narancsos-kardamomos-pisztáciás bonbon

































Pisztáciás bonbont nem most készítettem először. Minden alkalommal finomak lettek, de a külsejükön finomítanom kellett, azt hiszem harmadjára sikerült is.
Elsőre a pisztácia paszta színével nem voltam megelégedve, mert szép, élénkzöld krémet vártam, ami helyett egy semmitmondó barna árnyalatot kaptam. Az ízével nem volt baj, de tovább keresgéltem, és Katucinál meg is találtam a tökéletes zöldet, amit blansírozással sikerült elérnie.
Másodjára a fehér csokiburkot apróra darált pisztáciával szerettem volna megszínezni, de hiába mentem át rajta még egy soron mozsárral is, szemcsés és darabos maradt a pisztáciőrlemény, ezért már bele se kevertem a csokiburokba.
Harmadjára már Matcha teaporral próbáltam megszínezi a csokihüvelyt, ami végre olyan lett, mint amilyennek elképzeltem :). Egyből ezzel kellett volna kezdenem, csak attól féltem, hogy a tea íz nagyon intenzíven fog jelentkezni, és belezavar a pisztáciás ízbe, de szó sincs erről. Lehet, hogy velem van a baj, de én egyáltalán nem éreztem a tea ízt :/.
Szóval a receptet megtaláltam, és ha sikerül sótlan pisztáciát is vennem a boltban - amit egyáltalán nem egyszerű beszerezni, azért az Aldiban szokott lenni – már készülhet is a finom pisztáciás bonbon, Praliné Zsuzsi receptje alapján, amit ez úton is szeretnék megköszönni neki :)!

Hozzávalók:
(18 darabhoz)
- A pisztácia pasztához (50 g kell belőle):
  100 g tisztított pisztácia (héjával együtt kb. 200 g)
  50 g mandula
  100 g cukor
  100 ml forró víz
  egy csipet só
- A narancsos krémhez:
  1/2 bionarancs leve és héja (vagy szárított narancshéj)
  70 g fehér csoki
  1 késhegynyi őrölt kardamom
  4 ek. habtejszín
  2 tk. puha vaj
- A csokiburokhoz:
   200 g fehér csoki
   1%-nyi porított kakaóvaj
   30 g fehércsoki + 1 kk. Matcha teapor a díszítéshez

Elkészítés:
Először elkészítem a pisztácia pasztát: a megtisztított pisztáciát, és ha kell, a mandulát is blansírozom. Ehhez egy kis edényben vizet forralok, a forrásban lévő vízbe dobom a pisztáciát és a mandulát, egy-két percig forralom, majd leszűröm. A még forró pisztáciákat és mandulákat kicsúsztatom a héjukból, majd a cukorral együtt apróra darálom őket. Hozzáöntöm a forró vizet, és jól elkeverem az egészet.
A narancsos krémmel folytatom: a tejszínt a kardamommal és a narancshéjjal felforralom, és még melegen belekeverem az összedarabolt fehér csokit, végül a narancslevet is beleöntöm. Amikor már 35 fokosra hűlt a krém, a vajat is hozzáadom, és jól összekeverem.
A csokiburok elkészítését a díszítéssel kezdem: a 30 grammnyi fehér csokit megolvasztom és temperálom, és a Matcha teaporral egyneműre keverem. A zöldre festett fehér csokiból vékony csíkokat csurgatok a polikarbonát formába, és az ujjammal szétkenem, hogy foltokat kapjak.
Amíg a zöld minta megszilárdul, temperálom a fehér csokit, majd elkészítem a bonbon hüvelyeket és hűtőbe teszem egy 10 percre, hogy megszilárduljon.
Jöhetnek a krémek: a habzsákba töltött narancsos, majd a pisztáciás krémet is a csoki hüvelyekbe adagolom, ügyelve arra, hogy maradjon hely a lezáráshoz. Ismét hűtés következik.
Az maradék fehér csokit újratemperálom, majd lezárom a bonbonokat. Hűtés után kifordítom a formából a kész bonbonokat.

4 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ma már jól indul a napom :)! Pont most nézegettem a Vörösboros csokitortádat, istenien néz ki, ha lesz időm, kipróbálom ;)!

      Törlés
  2. Nyami, nagyon szeretem a pisztáciát :)

    VálaszTörlés
  3. Bizony, jó dolog a pisztácia! Érdemes kipróbálni ezt a krémet, akár tortába, sütibe is el tudom képzelni ;)!

    VálaszTörlés